Szeniorok taroltak a dobószámok világbajnokságán

Immár a 13. alkalommal rendezte meg az LSW-WTC a speciális a dobószámok világbajnokságát, ez évben Tatán az Olimpiai Edzőtáborban. A Verőcén élő Weixl-Várhegyi László a székesfehérvári ARAK 73. évében lévő szenior atlétája, megszerezte élete 83. és 84. magyar bajnoki címét kalapácsvetésben és nehézkalapácsvetésben. Ő már többször is igen jól szerepelt a különleges dobószámok világbajnokságain.

Ez évben is összemérte erejét és tudását a különböző országok hasonló korú dobó atlétáival a 70-74 éves korosztályú mezőnyében. A magyar dobóatléta ellenfelei csak magevőnek hívják, mert 31 éve vegetáriánus, s ezen belül is 21 éve a vércsoport szerinti vegetáriánus étkezést folytatja. László nyugdíjas rendőr alezredesként életmódtanácsadói diplomát szerzett és életmódjával, táplálkozásával bizonyítja, hogy megéri egészségesen élni és egészségesen táplálkozni, meg hús nélkül is lehet valaki még idősebb korban is erős és fitt.

Magyari József, a váci Árpád Fejedelem Általános Iskola igazgatója, a Váci Reménység SE edzője és szenior versenyzője, az M60-as korosztályban (60-64 évesek csoportja) nem csak a gerelyt, hanem a régi dobószert (a katonáknak ma is az), a kézigránátot dobálta. Az 53,96 méteres eredménye csodálatos, mert nem sokkal maradt le a dobogóról és így világbajnoki negyedik helyezést ért el. Ha jobban kijött volna neki egy dobás, akkor akár világbajnok is lehetett volna, mert ezt a számot 56,48 méterrel nyerték. József ebben a számban már több világbajnoki címet is szerzett az előző VB-ken.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Fiatal birkózóink sikere a területi diákolimpián

A dobószámok azért különlegesek, mert egykoron olimpiai dobószámok voltak, vagy ezekből alakultak ki a mai dobószámok. A középkorban a skót kovácsmesterek a merevnyelű kalapácsaikat dobálva mérték össze erejüket. Ezt a hagyományt folytatva Nagyigmándon Mészáros Miklós szenior dobóatléta megalkotta a merevnyelű dobó-kalapácsot. Ezt a szert a nemzetközi LSW-WTC dobó szövetség is elfogadta és a dobás szabályait megalkotva már 20 éve felvette a különleges dobószámok közé.

Ezt is dobókörből kell dobni, de nem szabad forogni vele, hanem álló helyzetből két kézzel a fej felett megforgatva kell eldobni. Weixl-Várhegyi László az igen erős mezőnyben a világbajnoki 5. helyezést szerezte meg a 20,82 m-es eredményével.

A következő ilyen régi dobószám a súly magasba dobása. Az ARAK-os szenior korú versenyzők korcsoportjában egy rövid láncon lévő, 9,08 kg-os súlyt kell átdobni egy 10 centiméterenkénti emelésű, speciális magasságmérővel ellátott vaslécen. Ebben a dobószámban Weixl-Várhegyi László az országos bajnokságon ezüstérmet szerzett a 4,2 méteres magasságú dobásával, a VB-n viszont megismételte a két évvel ezelőtti 4 méter 50 centiméteres dobását és ezzel világbajnoki bronzérmet szerzett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Kegyeleti váltófutás a Reménységnél

Hasonló régi dobószám a láncos rövidsúlyvetés, melynél egy 5 kg-os súlyt kell forgással vagy helyből, egy dobókörből minél messzebbre eldobni, egy kézzel. Ezeknél a dobószámoknál is szektoron belül kell leesnie a súlynak, nem szabad kilépni és a dobókört csak a szer leesése után hátrafelé kilépve szabad elhagyni. Az ARAK versenyzője, ebben a dobószámban a 20,66 méteres dobásával világbajnoki 4. helyezést ért el.

Hasonló régi dobószám az ultranehéz kőlökés is, amelyben a 70-74 éveseknek ( M70-es korosztály) lehet választani, hogy egy 12,5 kg-os követ, vagy hasonló súlyú vasat dobálnak a versenyzők. Ezt a súlyt nem lehet forgással dobni. Weixl-Várhegyi László ezzel a súllyal 4,37 méteres eredményével ebben a versenyszámban is világbajnoki 4. helyezést ért el.

Egy kalapácsvető dobóatléta jobban örül az olyan különleges dobószámoknak, amelyekben a súlyokat kalapácsvető dobókörből forgással lehet eldobni, még ha azok nehezebbek is, mint a normál sportkalapács. A nehézkalapácsvetés is egy ilyen dobószám, ahol 40 centis a szer teljes hossza és a súlya az M70-es korosztályban 7,5 kg. Weixl-Várhegyi László ebben a dobószámban egy két évvel fiatalabb (ebben a korban már egy év is számíthat) lengyel dobó atlétától kapott ki és így egy világbajnoki ezüstérmet szerzett a 13,37 m-es eredményével.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Fiatal birkózóink sikere a területi diákolimpián

Az egyik legnehezebb dobószám a történelmi nehézsúlyvetés, amelynél minden korosztályban egy 25,4 kg-os, fogantyúval ellátott súlygolyót kell dobókörből eldobni. Lehet forgással és forgás nélkül, vagy egy kézzel, illetve két kézzel is eldobni. Ez a versenyszám 1896-ig olimpiai dobószám volt. Weixl-Várhegyi László a 2017-es és a 2015-ös világbajnokságokon világbajnoki aranyérmeket szerzett ebben a dobószámban és ezt 2019-ben is megismételte a 4,84 méteres dobásával és megvédte a világbajnoki címét úgy, hogy 33 cm-rel dobott többet, mint a két évvel fiatalabb lengyel ellenfele, akivel 1,3 métert vertek rá az utánuk következőkre.

László ebben a dobószámban az M60-as (60-64 évesek) és az M65-ös (65-69 évesek) korosztályokban Ruzsinka István szekszárdi és Zeitler Kálmán FTC-s dobóatlétákkal csapatvilágcsúcsot dobtak „össze”, mely világcsúcsok még ma is „élnek”, azaz még nem döntötték meg azokat. (Sós Balázs)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!