Új helyére költözött a Váci Püspöki Gazdasági Levéltár

Június közepétől ismét fogadnak kutatókat Vác Város Levéltárában. Az intézmény még április elején közölte, hogy átmenetileg bezárják ezt a részlegüket, aminek a legfőbb oka az volt, hogy mivel a nyár elején átadták az új káptalani levéltárat, el kellett szállítani a városi levéltárban letétként őrzött Váci Püspöki Gazdasági Levéltár 240 folyóméternyi iratanyagát.

Nos, a munkálatok a tervezettnél két héttel korábban befejeződtek, így néhány hete ismét kutatható a többi anyag. Az elmúlt hónapok során új helyre került a Váci Püspöki Gazdasági Levéltár iratanyaga, így ez a továbbiakban ott lesz kutatható. A városi levéltárban a szükséges fertőtlenítő takarítás után átépítették a mobilállványzat egy részét, és polcok beépítésével megnövelték a raktári férőhelyet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Nemzetek Zenéje görög klasszikus és népzenei koncert

Ezt követően összesen mintegy 400 folyóméternyi iratanyagot rendeztek át, ideális raktári rend kialakítására törekedve. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!