Hamarosan már Vácon is találkozhatunk talán majd Poket zsebkönyv automatával, hiszen a januári testületi ülésen a képviselők egyhangúlag rábólintottak Vecsei H. Miklós színész, a Madách Színházban hatalmas sikerrel játszott Pál utcai fiúk Nemecsekjének kérésére, hogy városunk is csatlakozzon a kezdeményezéshez. A történet azonban egy félreértés miatt sajnos elakadt.
Ha mégis sikerülne átlépni az akadályokon, Vác lehet a következő vidéki város, ahol hamarosan zsebkönyveket vásárolhatunk egykori italautomatából. A gépek fenntartási költségének egy részét az EMMI fizeti, a fennmaradó 1 millió 350 ezer forintot pedig az eredeti elképzelés szerint három településnek, köztük nekünk kellene összedobni. A testület meg is adta a támogatást, a januári döntés szerint 571 ezer forinttal járulunk hozzá az olvasást népszerűsítő programhoz. Ez azonban kevesebb, mint kellene – derült ki utólag, ezért Vecsei H. Miklós vállalta, hogy a különbözetet összeszedi.
A váci Poket program célja is az, hogy az okos telefon böngészése háttérbe kerüljön és a gyermekek ismét a könyveket helyezzék előtérbe, visszatérjenek az olvasók táborába. Az automata klasszikus íróktól származó kis zsebkönyveket fog tartalmazni. A Poket Zsebkönyvek egy 2018 áprilisában indult kezdeményezés, melynek célja minőségi irodalom terjesztése automatából, elérhető áron, tömegközlekedési eszközökön is könnyen olvasható zsebkönyv formában.
A kezdeményezést 2018. április 11-én, a magyar költészet napján indította útnak a Sztalker Csoport. Budapest hét frekventált pontján (Széll Kálmán téri metróállomás, Vígszínház, Keleti pályaudvar, Stadionok, Móricz Zsigmond körtér, Déli pályaudvar, Madách tér) helyeztek el könyvautomatává alakított italautomatákat, bennük az első öt kiadvánnyal, melyeket 990 forintos áron lehet megvásárolni.
Emellett egy mikrobusz is járta a nyári fesztiválokat, ahol szintén meg lehetett vásárolni a könyveket. A tesztüzem nem várt sikerrel zajlott, az első könyvek a tervezett fél év helyett két hét alatt fogytak el. Május első hetében ezután egy ideig különféle használt könyvek (nem Poket-kiadványok) voltak kaphatóak az automatákban, míg meg nem érkezett az újabb készlet.
Az első darabok közt megtaláljuk az Utas és holdvilág (Szerb Antal), A Pál utcai fiúk (Molnár Ferenc), az Egy elmebeteg nő naplója (Csáth Géza), az Ady Endre éjszakái (Krúdy Gyula) című műveket, valamint egy válogatást Esterházy Péter írásaiból És mesélni kezdtem címmel.
Az idén január 7-én jelentették be, hogy indul az automaták terjeszkedése Budapesten kívül is, először egy keleti (Cegléd, Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Miskolc, Eger, Gyöngyös, Gödöllő) és nyugati (Tatabánya, Komárom, Győr, Sopron, Szombathely, Veszprém, Székesfehérvár) körrel. Február 14-én a szentendrei HÉV-állomáson, 15-én Gödöllőn, a Művészetek Házában szereltek fel új automatát. Március 14-én felavatták a tatai automatát, valamint a budapesti Batthyány téren a közösségi finanszírozásból megvalósított új automatát. Április 11-én Veszprémben és Komáromban avattak automatát.
A nonprofit kezdeményezés elindítói egy széles országos hálózatban gondolkodnak, ennek lenne része a váci automata is. Talán megoldható lenne, hogy a váciak a telepítéshez szükséges, még hiányzó pénzt közösségi finanszírozásban adják össze. Ehhez csupán valakinek vállalnia kellene a kezdeményezést. ♦