„A célkereszt ott van polgármester-jelöltünk hátán” (x)

Az elmúlt hetek nyilatkozatai, közleményei és az Internetes közösségi oldalakon olvasható vélemények alapján egyértelműen kijelenthető, hogy elérkeztünk az Önkormányzati Választási kampány hajrájába. A Nemzeti Fórum Váci Napló online oldalán közzétett közleményével kapcsolatban megkerestük a Mi Hazánk Mozgalom váci elnökségét, hogy a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének megfelelve kívánnak-e reagálni az ott elhangzottakra. A válaszadást Fényi Tibor alelnök vállalta.

– Miért ön vállalta a beszélgetést? Az elmúlt hetekben dr. Csereklye-Klapwijk Krisztina nyilatkozataitól volt hangos a városi közélet.

– Igen, ezt jól látja. Az elnök asszony gyakorlatilag 24 órában dolgozik, végzi a kampánnyal kapcsolatos teendőket. Szervezi a csapatot, programot ír, minden médiának a rendelkezésére áll, nyilatkozik, beszámol, de még a plakátjainkat, szóróanyagainkat is ő tervezi, és szórja szét, ugyanis nekünk semmilyen központi támogatásunk nincs a felkészülésre. Nem egy ijedős nő, a Váci Naplóban megjelent kiáltványra is válaszolni akart, de lebeszéltem erről, ugyanis úgy gondolom, hogy sokkal hitelesebb, ha én állok ki helyette, nem saját magáról kell a bizonyítványt kiállítania.

– Ezt miből gondolja?

– Csupán abból a mintegy huszonegynéhány évnyi tapasztalatomból és elkötelezettségemből, amit mindig kompromisszumok nélkül éltem végig a nemzeti radikális oldalon. Sajnos van egy olyan rossz tulajdonságom, hogy soha, semmilyen körülmények között nem piszkítottam a saját almomba, most először mégis elmondom, hogy 11 évig toltam a Jobbik szekerét, ebből mintegy 7-8 évig váci alelnökként. Mondhatni, elég jól ismerem a dörgést-villámlást kampány időszakban. A mostani támadás elkerülhetetlenné teszi, hogy megszólaljak.

– Milyen támadásra gondol?

– A cikk névtelen megalkotója árulónak nevezi a Jobbikból kivált MHM-es tagokat. Üzenem a kiváló információkkal rendelkező, magát nemzetinek gondoló publicistának, hogy nem mi vagyunk az árulók. Mi nem változtunk és nem is fogunk soha megváltozni. A Jobbik árult el minket, nem mi vagyunk a vadhajtások, mi a törzs vagyunk és a gyökérzet. Eléggé megviselte ezt a tölgyet a farigcsálás és az élősködők támadása, de új lombozatot növesztünk. Ez mozgalmunk küldetése. Az pedig természetes, hogy szavazatokat gyűjtünk, de nem kizárólagossággal. Mi mindenkitől várjuk a voksokat, aki végre egy teljes megújulásra vágyik, nem csak itt a városban. Attól pedig óva inteném a cikk íróját, hogy lenézze a Jobbik volt szavazóit. Ők nem ostobák, nagyon jól tudják, hogy ki hagyta cserben őket.

– A Mi Hazánk Mozgalomról az a hír járja, hogy a Fidesz pénzeli a pártot.

– Erről akkor talán kérdezze meg az ominózus cikk fideszes szerzőit. Komédiába illő, ahogy a két oldal próbál minket a másikkal hírbe hozni. Tulajdonképpen köszönetet is kell mondjak a Nemzeti Fórumnak azon állításáért, hogy minket a Fidesz-KDNP gyengítésére hoztak létre. Ez a kijelentés teljesen szemben áll a liberálisok vádjával. Most aztán lehet gondolkodni, hogy ki hazudik. De tudja mit? Én megmondom: mindkettő.

– Nem mehetek el a kérdés mellett, hiszen mindenkit foglalkoztat dr. Csereklye-Klapwijk Krisztina személye. Ki ő valójában?

– Természetesen számítottam a kérdésre. Tudom, hogy családi háttere, külföldi férje és persze sok egyéb ostoba találgatás miatt próbálnak fogást találni rajta. Képzelje el, egy fővárosi kerületben nőttem fel, kifejezetten kommunista szülők fiaként. Az egyik legjobb barátom a kerületi tanácselnök fia volt, a másik a munkásőr parancsnoké. És mit ad Isten, 1993-ban mindhárman az elsők között csatlakoztunk az újonnan megalakult MIÉP-hez. Van, hogy az alma kicsit messzebb esik a fájától. És ennek az almának még meg is kell harcolnia az igazáért még családon belül is. Viszont ehhez senkinek semmi köze.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Csereklye-Klapwijk Krisztina indul a polgármesterségért

Aki ismer, az tudja rólam, hogy óvatos ember vagyok. Eléggé gyanakvó ahhoz, hogy ameddig nem győződtem meg valaki elkötelezettségéről, addig nem bízom benne és ennek okán nem is tekintem barátomnak. Négy hónap után mondtam igent az elnök asszony megtisztelő felkérésére az alelnöki posztra. Gondolhatja, hogy ez alatt az idő alatt jöttek rendesen az aggódó hívások a volt harcostársaktól, mármint a maradéktól, hogy kivel álltam össze. Ma már csak nevetek ezen. Négy hónap közös munka, rengeteg beszélgetés – amelynek során folyamatosan bombáztam, olykor már vizsgába illő kérdésekkel – győzött meg róla, hogy igenis be tudok állni mögé.

Jelenleg nem ismerek alkalmasabb személyt a polgármesteri posztra a városban, és nem csak a másik négy jelöltre gondolok. A szakmai oldalt, a végzettségeit nem sorolnám, azt ő maga már sokszor elmondta bemutatkozásai során. Én sokkal inkább karaktere és olyan egyéb emberi tényezők miatt támogatom a harcában, mint a kitartás, bátorság, szorgalom, teherbírás, valamint azon tény miatt, hogy az elmúlt évtizedekben senki nem volt annyira elkötelezett a nemzeti radikális oldalon polgármester-jelöltként, mint ő. Teljességgel élvezi a támogatásom, és természetesen a teljes váci szervezet támogatását is. Persze ez nem elég, várjuk a szavazók megtisztelő támogatását is.

– Végezetül az utolsó kérdés: milyen kampányra számít a hajrában?

– Biztos vagyok benne, hogy kapunk hideget-meleget minden irányból a legdurvább hangnemben. Ez teljesen természetes, hiszen a negatív kampányokat mindig az a helyzet szüli, hogy alkalmazójának nincs mit felmutatni az előző ciklusból. Jó lenne, ha a pártok azon vetélkednének, hogy ki adott többet a városnak, persze az eredmények hiteles felsorolásával. Nos, mivel az előző, majdnem harminc évben helyzetben lévő pártok által delegált képviselők egyikének sincs oka a büszkeségre, a választási hajrában előkerülnek majd a személyeskedő, olykor minden realitást nélkülöző fikciók, rágalmazások. És mivel a Mi Hazánk Mozgalom az egyetlen párt, amelyet nem terhel felelősséggel a múltja, jönnek a jelöltek magánéleti támadásai, arc és név nélkül, elhintve olyan hamis információkat, amelyek a választók érzelmeire hatnak. Az első célkereszt már polgármester-jelöltünk hátán van, nem csodálkoznék, ha a következő napokban elindulna a teljes offenzíva ellene. Ez a prognózisom – mondta befejezésül Fényi Tibor, a Mi Hazánk Mozgalom váci szervezetének alelnöke. (politikai hirdetés) ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!