Az elemző szerint hamarosan jön a 360 forintos euró

A forint gyengélkedése akár az euró bevezetésének is kedvezhet – mondta az InfoRádióban Horváth István, a Sberbank treasury vezetője. 2019 nem a forint éve, folyamatosan gyengül az euróhoz képest. Ennek vesztesei közé tartoznak a bérből és fizetésből élők, melléjük felzárkóznak az importőrök is.

A gyengélkedés azonban lehet egy mesterterv része, amely felkészíti a szűkösebb időkre a háztartásokat és a piaci szereplőket, valamint megágyaz az euróbevezetésnek – mondta Horváth István.

A Sberbank treasury vezetője szerint rövidtávon, év végéig visszakúszhat az árfolyam 330 alá, 327 forintos árfolyamot várnak decemberre, két-három éves távlatban azonban a 350-360-as szint lehet a reális. Úgy látja, hogy “van gyengítési hajlam”, és a kormányzat nem szeretné, hogy a forint visszaerősödjön, csak arra ügyel, hogy ne legyen túl gyors a gyengülés, mert annak lehetnek negatív mellékhatásai.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Érdekes eredmények az Y és a Z generációról

A forint idei gyengülése a szakember szerint nem vészes, csak az utóbbi három hétben nagy az esés, éves szinten a havi másfél forintos gyengülés nem okozhat problémát. Ráadásul míg a kisembereknek nem, addig az exportőröknek, mezőgazdaságnak, államadósságnak egyértelműen jó az euródrágulás.

Az MNB a gyenge forinttal fenntartaná a versenyképességet és elinflálná az adósságot, a Pénzügyminisztérium viszont kockázatként tekint az árfolyamra, azért is, mert a korábbinál nagyobb kilengéseket produkált a forint az utóbbi időben. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!