Evezős ob: nyolc számban is váci aranyérem született!

A férfiaknál a MEC-Vasas, a nőknél a Budapest Evezős Egyesület nyerte a nyolcasok küzdelmét az országos evezős bajnokság vasárnapi zárónapján a Velencei-tavon. A megmérettetésen ott voltak a Vác Városi Evezős Club versenyzői is, akik több arany-, ezüst- és bronzérmet gyűjtöttek be.

Az előző két, szélcsendes naptól eltérően vasárnap a közepesen hullámzó vízen ültek hajóba a versenyzők.     A váciak kiválósága, Galambos Péter az előző napokon egypárban és a könnyűsúlyú egypárban aratott fölényes győzelmét követően a zárónapon könnyűsúlyú kétpárban Fenyődi Tamással bizonyult a legjobbnak.

Galambos – aki idén világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnoki aranyérmes lett az olimpiai programban nem szereplő könnyűsúlyú egypárban – az MTI-nek elmondta: a fárasztó és hosszú szezon után úgy is el kell mennie három-négy hét pihenőre a feltöltődés érdekében, hogy közben tisztában van azzal: kora tavasszal előbb itthon, majd a pótkvalifikációs versenyeken már a normálsúlyú egypárok mezőnyében kell csúcsformát mutatnia ahhoz, hogy legyen esélye olimpiai kvótát szerezni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

Szierer János szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta: tetszett neki, hogy az ifjúságiak is rajthoz állhattak a felnőtt ob-n – a versenynaptár erre idén lehetőséget adott -, így nagyobb lett a mezőny, több futamot tudtak rendezni, élesebbé vált a küzdelem.

„Ráadásul a fiatalabbak versenyszituációban kaphattak képet arról, hol tartanak a felnőttekhez képest, ami motivációt ad számukra a következő évre. Az idősebb, rutinosabb versenyzők pedig nem tehették meg, hogy túl kényelmesre vegyék a futamokat, mert a fiatalok bizony mindig kihozzák magukból a maximumot annak érdekében, hogy megelőzzék, vagy legalább megszorítsák őket” – mondta a szakember.

Kiemelte: a válogatott versenyzők – az ob-ról egészségi okokból hiányzó Pétervári-Molnár Bendegúz kivételével – saját számaikat magabiztosan nyerték meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

Aranyérmes váciak:

  • könnyűsúlyú kétpár (7 induló/olimpiai szám): Fenyődi Tamás, Galambos Péter (Vác VEC)
  • négypár (11/o. sz.): Szklenka Bence, Ács Kristóf, Bácskai Máté, Varga Tamás (Vác VEC)
  • könnyűsúlyú kétpár (8/o. sz.): Kas Natália Luca, Csepel Zsófia (Vác VEC)
  • könnyűsúlyú egypár (8): Galambos Péter (Vác VEC)
  • kétpár (14/o. sz.): Ács Kristóf, Bácskai Máté (Vác VEC)
  • könnyűsúlyú egypár (6): Csepel Zsófia (Vác VEC)
  • egypár (10/o. sz.): Galambos Péter (Vác VEC)
  • könnyűsúlyú négypár (7): Kosztrub Tamás, Privári-Mürschberger Domokos, Pálfai Csikó Bálint, Fenyődi Tamás (Vác VEC) ♦
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!