Ipolyság és Vác közötti kulturális átjáró képekben

Augusztus folyamán Ipolyság magyarországi testvérvárosának, Vácnak tizenhárom képzőművésze mutatkozott be műveivel az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében. Az Átjáró 2019 elnevezésű tárlat szeptember 2-ai ünnepélyes zárásán kiemelték, a kiállítás a két város több évtizedes együttműködésének, az összefogásnak és ismerkedésnek jeles példája volt.

Mint Fördős Attila, Vác polgármestere az ünnepélyes záráson megjegyezte: a határon átnyúló magyar-magyar kapcsolatok és a kulturális együttgondolkodás jegyében állt össze a tárlat. Az átjárhatóság a történelmi hagyományokra épül – egészítette ki. „Az alkotásaikkal mindannyian a saját világukat mutatják meg, ösztönző gondolatot, látásmódot tükröznek az alkotások” – tudósít a felvidek.ma.

Különböző műfajok és technikák jelentek meg a csoportos tárlaton. Németh Árpád váci festőművész, a kiállítás kurátora mutatta be az anyagot. Mint elmondta, a tizenhárom alkotó az utolsó években készített művekkel jelent meg a zsinagóga kiállítóhelységében. „A képeken végigvonulnak a mai világ ellenmondásai, felszíni összetettsége, realitás és rejtett gondolatiság művészi törekvése jelenik meg a falakon”- hangzott el a bemutatkozás során.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

Štefan Gregor, Ipolyság polgármestere kifejtette: a két város kapcsolata a fiatalabb generációknál is folytatódik, a kulturális együttműködés mellett a sportéletbeli viszony erősödése is tapasztalható.

A kiállító művészek: Adorján Attila, Detkovics Anikó, Fekete István, Kis Sándor Lajos DLA, Koltai-Dietrich Gábor, Lehotka László, Molnár László József, Németh Árpád, Németh Géza, Orvos András, Óvári Lajos, Zalubel István, Zubovics Györkös Erzsébet.

A tárlat szeptember 6-ig még megtekinthető az ipolysági volt zsinagóga épületében. (fotó: Pásztor Péter)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!