VÁLASZTÁS: A kerékpárút építéséről beszélt Kiss Zsolt

„Nagyon örülök, hogy jogerős lett az építési engedély a Külső-Rádi útra tervezett a Csendesréti lakóparkot és a Contitech Kft-t az alsóvárosi megállóval összekötő kerékpár- és gyalogosútra. Régóta szorgalmazom ezt a fejlesztést, és sajnálom, hogy a 2018-ban kiírt pályázatról a tervezés elhúzódása miatt lemaradtunk. Szeretném folytatni ezt a munkát, és amennyiben szükséges, akkor hazai vagy közvetlen uniós pályázati forrásból megvalósítani ezt a beruházást, egy gyalogátkelőhellyel kiegészítve” – mondta Kiss Zsolt önkormányzati képviselő, aki körzetében ismét ringbe száll a voksokért az Összefogás Vácért jelöltjeként.

A helyszínen tartott sajtótájékoztatón bejelentette: a város megkapta a benyújtott tervekre a megvalósítási engedélyeket a korábban a Vác-Alsóváros vasúti megálló és a Damjanich tér közötti kerékpárút vasúton túli folytatására.

Emlékeztetőül hozzátette: még 2000-es évek második felében a baloldali többségű önkormányzat néhány képviselője összefogott, hogy a Vám utcától a Damjanich térig a biztonságos közlekedést elősegítő kerékpárút kerülhessen megépítésre. Ferjancsics László, Makrai Zsolt és édesapja, Kiss János előtte lakossági fórumon kérte ki a polgárok véleményét, majd 5,5 milliós városi önrész segítségével, több mint 20 milliós pályázatot nyerve valósulhatott meg az elképzelés. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!