VÁLASZTÁS: fontos cél a környezetvédelem erősítése

Dr. Csereklye-Klapwijk Krisztina, a Mi Hazánk Mozgalom váci elnöke hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártjuk mind a tíz választókerületben állít jelöltet. Elmondta azt is, milyen tervei vannak, mint polgármester-jelölt. Kiemelte: ő szakmai egyensúlyra törekedne több kérdésben is.

– A városnak megfelelő szakemberre van szüksége, aki úgy fogja támogatni a jelenlegi problémák megoldását, hogy ért is hozzá. Nem elég olyan csapatot magunk köré venni, akik szakemberek, hanem magunknak is értenünk kell bizonyos területekhez, különben könnyen megvezethetik az embert – mondta.

A polgármester-jelölt arról is beszélt, hogy számára az egyik legfontosabb terület a környezetvédelem. Tervei között szerepel a hulladékudvar problémájának megoldása, valamint külföldi mintára a szemetesek felszín alatti elhelyezését tervezi és a kártyás rendszerrel működő nyitásukat is megoldaná Vácon.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Kornis Gyula szobor a piarista gimnázium főbejáratánál

Arról is beszélt, hogy szerinte meg kellene szüntetni a kémiai szúnyogírtást, mert sok hasznos rovart is kiírt, többek között a méheket. Mint mondta, ő a biológiai gyérítést alkalmazná a jövőben a város területén is.

Dr. Csereklye-Klapwijk Krisztina egy kérdésre válaszolva elmondta: képviselőjelöltjeik között van gazdasági szakember, politológus, egészségügyben dolgozó is.

Úgy látja, az, hogy minden kerületben tudtak jelöltet állítani azt jelzi, hogy Vácon erős a pártjuk. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!