VÁLASZTÁS: Kereszttűzben a Damjanich téri lámpa

A Damjanich téri csomópontban elkészült a forgalomirányító jelzőlámpa. Ez ciklusokra visszamenő adóssága volt a körzet korábbi képviselőinek. Ígéretek voltak, de a biztonság érdekében sikeres beavatkozás ezidáig nem történt, csak most” – olvasható a Fidesz-KDNP váci szervezetének közleményében, amelyben bírálják a terület korábbi önkormányzati képviselőjét, aki – szerintük – „egyetlen ellenzéki képviselőként a jelzőlámpa megvalósítását akadályozó, elutasító szavazataival gátolta ennek az egész város által áhított, életeket mentő átalakításnak a létrejöttét”.

A közleményben felsorolják az általuk összegyűjtött tényeket. Megemlítik, hogy a kereszteződésben halálal járó gázolás is történt, a súlyos balesetek – személyi sérüléssel, komoly anyagi kárral járók – havi rendszerességgel fordulnak elő. Gyakoriak a kisebb balesetek, szabálytalanságok is, s a gyalogátkelő nem lett áthelyezve, évtizedek óta a jelenlegi helyén van. Bár korábban felmerült egy körforgalom kialakítása, annak költsége 160-200 millió forint lenne – írják.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb parkolóhelyek épültek Alsóvároson

A közleményben olvasható: a körzet képviselője, dr. Manninger Péter, az itt közlekedők biztonságát szem előtt tartva, beváltva ígéretét, megvalósította a körzete és a váciak régi igényét, a Damjanich téri jelzőlámpát.

„Sajnálatos, hogy az ellenzéki jelölt ebben a vitathatatlanul pozitív intézkedésben is folyton hibát keres. Egy magyarázat van az ellenszenvet eredményező erőtlen kötekedésre: nincs mivel kampányolnia. Eredmények, tettek hiányában kénytelen a körzet képviselőjének tetteit, eredményeit, sikereit kritizálni. Ez a negatív kampány. Azonban súlyos hiba a Damjanich téri közlekedés biztonságát is feláldoznia, egyéni céljaiért!” – áll a Fidesz-KDNP váci szervezetének közleményében. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!