Egy könyv, három fiatal és Vác

„Szücs Kori középiskolás évei óta képtelen olajfestékkel festeni; azóta kizárólag fekete-fehér szénrajzok kerülnek ki a keze alól. Mosonyi Anti a számítógépes játékok rabja, ami néha összekeveredik a rémálmaival.

Egy nap mindketten megkapják ugyanazt a Facebook-meghívót.

Kori, Anti és Csilla hosszú évek után először találkoznak az Ajtósi Dürer Gimnázium ötéves érettségi találkozóján. Nemcsak a múlt kovácsolja őket össze, hanem egy közösen megélt tragédia is, ami egyik pillanatról a másikra felforgatta az életüket.

Ami után semmi sem volt többé ugyanolyan.

Ami után egyértelmű a feladat: megkeresni volt osztályfőnöküket, akinek jóval többet köszönhetnek, mint azt a középiskolában valaha is gondolták volna…”

A fenti sorokat Hajdú-Antal Zsuzsanna Visszatérünk című új regényében olvashatják, amely a közelmúltban jelent meg. A tragédia története részben Vácon játszódik, hiszen az egyik főszereplő idevalósi. Az olvasók ráismerhetnek a Duna-partra vagy akár a főtérre is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Hajdú-Antal Zsuzsannának ez a harmadik regénye. A fiatal írónő egyébként Dunakeszin él és alkot, de gyakran jár Vácra is.

– A főtér, a Duna-part és a belvárosi sétány varázsa miatt döntöttem úgy, hogy már ismerem és szeretem annyira, hogy a történet egyik helyszínévé tegyem – nyilatkozta korábban a Váci Naplónak a szerző.

Zsuzsanna nem kifejezetten az ifjúságnak ír, harmadik, most megjelent műve, már inkább fiatal felnőttekhez szól, mintsem középiskolásokhoz.

– Szerintem az a jó, ha minél több korosztály megtalálja egy könyvben azt, amitől az hozzá szól, amitől az neki valamiért fontos – mondta.
Hajdú-Antal Zsuzsanna könyvei a Ciceró Könyvstúdió gondozásában jelentek meg. Legújabb könyve már megvásárolható a Libri és a Líra könyvesboltokban! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!