Nem hozta meg a várt sikert a Váci Szívvel választási mozgalomnak az október 13-i önkormányzati voksolás. Az eredmények alapján mindössze egy listás helyet szereztek, s az általuk támogatott dr. Néveri István független polgármester-jelölt is csak a negyedik helyen végzett. Ő vállalkozott arra, hogy a Váci Napló olvasóival megossza gondolatait a választásról.
„Közel két héttel az önkormányzati választásokat követően az eredmények tárgyilagos elemzésére és a tanulságok levonására már egyaránt van lehetőség. Kötelezettsége is ez – vagy az lenne – minden résztvevőnek, sikertől, vagy kudarctól függetlenül. Tisztségemből eredően elsősorban a polgármester választás eredményét tartom szem előtt, az egyéni körzetek külön fejezetei az előadásnak.
Az első gondolatok mindenképpen az önkritikáról kell, hogy szóljanak. Ma már tudom, hogy követtem el hibákat a kampány során, voltak elemei a kampánynak amelyekre nem fordítottam kellő hangsúlyt és néhány megnyilatkozásom is vagy célt tévesztett, vagy kevésbé volt érthető azok számára, akiknek szántam. Konzervatív oldalról kívántam alternatívát biztosítani a választóknak, azzal a nem titkolt céllal, hogy más nézetűek támogatását is elfogadom, ha megtaláljuk azokat a célokat, amelyek összekötnek bennünket. Ezért volt az, hogy több, korábban baloldali városi politikus kiállt mellettem, mert fontos kérdésekben megtaláltuk a közös hangot. De ettől még sem az én nézeteim, sem másoké nem kellett, hogy megváltozzanak.
Úgy tűnik azonban, hogy a városi politikai kultúra még nem elég érett mindehhez. Sajnálatos viszont, hogy sok nagy befolyással és ismertséggel bíró konzervatív, vagy még átfogóbban jobboldali érzelmű személy – bár négyszemközt mindenben egyetértettek velem – a nyilvános megjelenést valamely rejtélyes erőtől való félelem miatt nem vállalták mellettem. Elfogadhatatlan, hogy 2019-ben olyan közállapotok alakuljanak ki egy városban, hogy vélt, vagy valós bosszútól való félelem miatt maradjanak háttérben építő gondolatok.
Kérem, hogy ezen mindenki gondolkodjon el, bármelyik oldalról is érzi magát érintettnek, mert a választásokat befolyásoló tényezőről van szó. Összefogásra ugyanis nem csak a baloldalnak van szüksége, hanem azoknak is, akik épp a hatalmi pozícióban vannak. Közhelynek tűnik ugyanis, de teljes mértékben igaz, hogy minél magasabbra kerül valaki, minél többet ér el az életben, annál szerényebben kell viselkednie. Az elmúlt években sajnos nem ezt tapasztaltuk.
Hónapok óta egyértelmű volt ugyanis a városban, hogy a kilenc éve működő városvezetés leváltásának hangulata alakult ki, annak ellenére, hogy országosan a Fidesz-KDNP pártszövetség dominanciája ma is egyértelmű. Rejtély, hogy mindezt a Fidesz-KDNP vezetéséből a számtalan félreérthetetlen jelzés ellenére miért nem látták pont azok, akik időben cselekedhettek volna. Tudom, hogy egymást érték ezek a jelzések, én is köztük voltam.
A kormánypártok számára szégyen a kilenc körzet elvesztése, nem kevésbé a polgármester-jelölt szereplése is. Nem az én tisztségem a csúfos kormánypárti bukás okainak feltárása, kíváncsian várom az érintettek megnyilatkozásait. Egy azonban bizonyos: a teljes városi jobboldalt újra fel kell építeni, valósan működő Fidesz és KDNP alapszervezetekkel, új tagokkal, új vezetőkkel, olyanokkal, akik valóban elfogadott vezetőkké tudnak válni.
Kilenc évvel ezelőtt a Fidesz és a KDNP által jelölt, vagy támogatott polgármester-jelöltek összesen a szavazatok több mint a dupláját szerezték meg mindenki mással szemben. Ez a szám alig több mint a harmadára csökkent és nem azért, mert megváltozott a város lakosságának világnézeti, vagy politikai véleménye. Ez a többség ma is megvan, a jövőben is meglesz, csak meg kell tanulni ismételten megszólítani a saját választóinkat. Kulturáltan, kedvesen, szerényen, de határozottan.
A város lakosságával arányos létszámú Fidesz és KDNP alapszervezeteket szükséges kiépíteni, olyan feladatokat vállalni, programokat szervezni, amelyek lélekben is és fizikailag is megmozdítják a várost. És főleg a fiatalokat, a tízen- és huszonéves korosztályt. Mert ne várjuk, hogy a Facebook megváltozik, ott továbbra is moderálni, de ne féljünk a szavaktól: cenzúrázni fogják a véleményeket és nem a mi javunkra.
Akár tetszik nekünk, akár nem, ezt a korosztályt, akik már a következő választásokon is elvileg szavazók, az elektronikus világ befolyásolja, olyan szinten, hogy gyakran nem a saját véleményüket hangoztatják, hanem amit mondatnak velük. Divattá vált ugyanis szidni olyan vezetőket, akik teljes munkásságukat – ne féljünk a szavaktól –, egész életüket a közjónak, Magyarországnak szentelték. Igen, ez csak divat, mert valós tartalom nélküli. És ezen nem siránkozni kell, nem egymás között egyetérteni, hanem bátran és határozottan hangot kell adni véleményünknek. És főleg alternatívát biztosítani.
Mert ez a választás pontosan megmutatta, hogy hiába sikeres az ország, hiába van országos lendület, ahhoz helyben is sokat kell tenni. További fontos tanulság véleményem szerint – helyben is és országosan is – hogy párt és civil szinten egyaránt szövetségeseket kell keresni. Pontosabban a már meglévő és ajánlkozó szövetségeseket egyenrangú félként kezelve be kell vonni a munkába.
A két héttel ezelőtti választás eredménye ugyanis nem tükrözi Vác valós erőviszonyait, csupán az országos és helyi kampányesemények egy adott napra történt összpontosítását. Ilyen a választási lélektan” – írja dr. Néveri István. ♦