Foci: sajnos továbbra is kiesőhelyen áll a váci csapat

Sajnos továbbra sem megy a Vác FC-nak az NB II-ben, a mieink a kupaszünet után a másodosztály 10. fordulóban a Vasastól kaptak ki pályaválasztóként, Soroksáron 4–0-ra. Pedig máshogy is alakulhatott volna a találkozó – és ezt már nem az első alkalommal mondhatjuk el egy-egy meccs után.

Az első félidőben az angyalföldiek szereztek a vezetést a volt váci támadó, Balajti Ádám góljával, aki ziccerben Halasi Péter mellett lőtt a hálóba, ezzel Balajti az átigazolása óta lejátszott három Vác elleni bajnokin összesen hat gólt szerzett. A mieink az első félidő végén, majd a második elején is egyenlíthettek volna, de először Zámbó Dániel lőtt nagy helyzetben fölé, majd Lefler Benjamin hagyta ki a kihagyhatatlant – a 19 éves középpályás már a kapust, Bősz Leventét is kicselezte, azonban kivárt, így lövése a gólvonalra kétségbeesetten visszafutó védő, Tóth Bence fejéről kipattant.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Kézilabda: már megint a törökök jutottak tovább

A Vasas pedig ezután büntetett, háromszor is betalált, így végül fölényes győzelmet aratott. A mieink így egy győzelem (a Dorog ellen) és egy döntetlen (a Tiszakécske ellen) mellett nyolc vereséget számlálnak és 4 ponttal a bajnokság 19., utolsó helyén állnak.

De mi lehet a gond a Váccal? Mint ismert, a Vác FC-től a bizonytalan helyzet miatt a nyáron Halasi kapus kivételével az összes játékos távozott, az angol tulajdonos, John Marshall csak a káosz betetőzése után adta át a klubot a Vác VLSE-nek.

Az új vezetőségnek és az új szakmai stábnak szabadon igazolható játékosokból gyorsan össze kellett raknia egy keretet, de addigra a legtöbb csapatnál már kialakultak az állományok, így ez nagyon nehéz feladatnak bizonyult. Kevés rutinos játékos mellett érkeztek tehetséges fiatalok, azonban már látszik – sőt, ez előre borítékolható volt –, hogy az utánpótlás-bajnokság és az alacsonyabb osztályú pontvadászat után sok labdarúgónak még fel kell vennie az NB II ritmusát, és ez nem megy egyik napról a másikra.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Kézilabda: nem sikerült a Ferencvárost legyőznünk

Az alacsony átlagéletkorú csapatban a fiatalok közül Szűcs Kristóf, Hajnal Balázs, Lefler Benjamin, Lassú Zsombor, Géringer László és Szalánszki Gergő már több bajnokin is mutatott szép dolgokat, míg a két támadó, a korábban leírt Szenes Bence és Pölöskei Péter fontos gólokat szerzett – igaz, sajnos azóta mindketten meg is sérültek. A kapuban Halasi Péter több meccsen is hozta az előző szezonban látott bravúrokat, mindezek azonban összességében inkább csak fellángolások voltak, arra eddig nem voltak elegendőek, hogy a Vác stabil pozíciót tudjon kiharcolni a táblázaton.

És ezekhez még hozzávehetjük a szerencsefaktort és a bíráskodást is. Sajnos több bajnokin sem volt szerencséje a csapatnak, a Csákvár és a Kazincbarcika ellen a ráadásban kapott olyan gólt, amely megfosztotta a pontszerzéstől, míg több esetben a bírói hibák okozták a csapat vesztét. Például rögtön az első fordulóban Szolnokon, ahol szabályos gólt nem adott meg a játékvezető, a Békéscsaba elleni találkozón pedig egy jogosnak tűnő tizenegyest nem kaptunk meg, az ellenfél azonban egy erősen véleményes szituáció után megkapta a maga büntetőjét.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Kézilabda: megint a törököknek áll a zászló a kupában

Ha ezek a dolgok nem így alakultak volna, akkor a Vác neve mellett öt-hat ponttal több állna és rögtön reményt keltőbb lenne a helyzet. Így sem szabad azonban csüggedni, sok mérkőzés van még hátra, azonban a következő bajnokikon mindenképpen pontokat kell szereznünk, hogy ne szakadjunk le a többi együttestől a tabellán.

A hétvégén ráadásul újabb nehéz feladat előtt áll a váci csapat, hiszen az éllovas MTK-t látjuk vendégül vasárnap 15 órától Balassagyarmaton. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!