Ha fáradt vagy, hamarabb elkap az őszi megfázás

Elindult az influenza-figyelőszolgálat működése Magyarországon október első hetében, a 40. naptári héten, az Európai Influenza Surveillance Hálózathoz tartozó országokhoz hasonlóan. A Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján olvasható közlemény szerint a 2019/2020-as influenzaszezonban 1332 háziorvosi és házi gyermekorvosi praxishoz tartozó lakos megbetegedési adatai alapján monitorozzák az influenzaszerű megbetegedések előfordulását.

A kerületi, illetve járási hivatalok a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok közül százat kértek fel arra, hogy rendszeresen küldjenek légúti mintát virológiai vizsgálatra az influenzás panaszokkal hozzájuk forduló betegektől. A virológiai vizsgálatok eredménye alapján hétről hétre nyomon követhető az influenzavírusok megjelenése és terjedése – írták.

Bár a következő napokra kellemes, meleg nyárutói nappalokat jósol a meteorológia, az éjszakai lehűlések után nap közben csak lassan melegszik fel a levegő, s este gyorsan lehűl. Emiatt ajánlott rétegesen öltözni, de sokan ezt nem tartják be. Még ma is látni az utcán olyan embereket, akik rövidujjú trikóban szaladgálnak, vagy éppen egy lenge ingben sétálnak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pontos számlaadatokat! - Ma indult a NAV figyelemfelhívó akciója

A nátha, a köhögés, a megfázás, az influenza elleni leghathatósabb védelem immunrendszerünkben rejlik: a T-limfociták (fehérvérsejtek) „kivégzik” a betolakodó kórokozókat, abban az esetben, ha elegendő van belőlük aktív állapotban. Míg augusztusban legfeljebb csak 25 % az esélyünk arra, hogy elkapjunk egy náthát, ősszel a megfázás valószínűsége 50 % fölé emelkedik.

Vajon miért van az, hogy majd minden harmadik ember köhög és prüszköl október, november táján? Az ok az őszi levegőben rejlik.

Az őszi levegő viszonylag tiszta, így a tüdőnk számára felüdülésként hat, ugyanakkor hűvös, nyirkos, és hemzsegnek benne a kórokozók, mivel csökken a nap UV sugárzása, amely nyáron kordában tartja őket. A tüdő fellélegezhet, de az immunrendszer számára minden egyes őszi nap újabb próbát jelent. Ráadásul a napos, meleg nyár elbágyasztja, legyengíti a szervezet védekező mechanizmusait – írja az Informed szakportál.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pontos számlaadatokat! - Ma indult a NAV figyelemfelhívó akciója

Ha mindez nem lenne elég: kiszárad a nyálkahártyánk a fűtéstől, a kevéssé szellőztetett helyiségekben pedig nagyobb koncentrációban hemzsegnek a kórokozók, régóta tudott, hogy zárt légtérben a vírusfertőzés esélye is megnő.

Hogy mi a különbség a megfázás és az influenza között? Bár néhány tünet meglehetősen hasonló mindkét megbetegedésnél, mégis sokban különböznek egymástól. A megfázás sokkal elviselhetőbb tüneteket produkál, mint a tüsszögés, orrfolyás és csupán néhány napig tart. Az influenza viszont totálisan ledönti az embert a lábáról. Magas lázzal, fejfájással, ízületi- és izomfájdalmakkal, fáradtsággal, gyengeséggel jár és akár két-három hétig is tarthat.

Bár az emberek szeretik a hidegre fogni a megfázást és az influenzát, ez azonban nem a valódi ok, ugyanis mindkettőt vírusok okozzák. Több, mint 200 különböző vírus okozhat meghűlést. Influennza esetén a vírusokat A, B és C típusba osztályozzák.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Pontos számlaadatokat! - Ma indult a NAV figyelemfelhívó akciója

Azt tudjuk, hogy a levegőben jó sok vírus és baktérium lebeg körülöttünk, és ha valaki a közelünkben tüsszent, akkor el is húzódunk. Bár ennek kicsi a jelentősége, mert köhögéssel körülbelül 3000 váladékcsepp kerül a levegőbe 80 km/órás sebességgel. A tüsszentéssel pedig akár 40 ezer csepp is távozhat, és sebességük meghaladhatja a 160 km/órát.

A védőoltások segíthetnek csökkenteni egyes betegségek kockázatát. A kialvatlanság és a krónikus stressz bizonyítottan csökkenti a betegségekkel szembeni védekezőképességet. Felnőtteknek átlagosan napi 7 óra alvás javasolt. Alvásproblémák, gyakori felébredések, krónikus nappali fáradtság esetén érdemes alvásspecialista segítségét kérni. (fotó: Visualhunt)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!