Jönnek a törökök, akik egyszer már kivertek minket

A címvédő Siófok KC a francia Nantes Atlantique HB csapatával találkozik a női kézilabda EHF Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában. A keddi bécsi sorsoláson az is eldőlt, hogy a siófokiak hazai pályán játszhatják a visszavágót a francia bajnokság legutóbbi negyedik helyezettje ellen.

A Vác ismét összekerült a török bajnok Kastamonu Belediyesi GSK együttesével, amellyel szemben két évvel ezelőtt elbúcsúzott, ugyancsak a harmadik körben. Az első mérkőzéseket november 9-én és 10-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik. A párharcok győztesei a 16 csapatos csoportkörbe jutnak.

Az Érd az orosz Kubany Krasznodar együttesével találkozik, amely tavasszal bronzérmes lett hazája élvonalában. A magyar csapat az első mérkőzésen lesz házigazda, ahogyan a Debrecen is a szerb bajnok ZORK Jagodina ellen.

A Debrecen a német TSV Bayer 04-Werkselfen, a Vác pedig az osztrák Hypo Niederösterreich csapatát búcsúztatta kettős győzelemmel a második fordulóban, a Siófok és az Érd pedig most csatlakozik a mezőnyhöz.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

A mostani az EHF Kupa utolsó idénye, mert a sorozatot jövőre átszervezik és Európa-liga névre keresztelik.

A magyar érdekeltségű párosítások:
Érd HC-Kubany Krasznodar (orosz)
Kastamonu Belediyesi GSK (török)-Váci NKSE
DVSC Schaeffler-ZORK Jagodina (szerb)
Nantes Atlantique HB (francia)-Siófok KC ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!