M2 részátadás: már váciak is jó úton haladnak

A 19,6 kilométeres útszakaszon 5 új híd építése és 14 híd felújítása, két új különszintű csomópont Sződligetnél és Dunakeszi északi részén, 2,8 kilométeres zajárnyékoló fal építése, Fótnál félcsomópont létesítése fel- és lehajtóágak kiépítésével, 10 kilométer hosszan beton terelőfalas középső fizikai elválasztás, 6 kilométer hosszan a vízbázis védelmére vízzáróan burkolt árkok készítése, 4,5 hektáron véderdő- és csereerdő telepítés – ez jellemezte az M2 gyorsforgalmi út építését számokban.

Kedden ünnepélyes keretek között adták át az M2 egy szakaszát, így már 2×2 sávos úton közlekedhetnek az autósok Budapest és Vác között.

A rendezvényen Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta: Magyarország ambiciózus célja, hogy 2030-ra az Európai Unió öt legjobb országa közé tartozzon. Ehhez pedig elengedhetetlen a fejlett közlekedési infrastruktúra kialakítása, annak megvalósítása, hogy 30 perc alatt az ország bármelyik pontjáról elérhetővé váljék egy gyorsforgalmi út – tette hozzá a politikus.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Pest megye 4. számú választókerületének országgyűlési képviselője úgy fogalmazott, hogy Magyarország jó úton jár és már a váciak, illetve a dunakesziek is.

Kiemelte, hogy a kibővített út, több mint 250 ezer ember mindennapi életét könnyíti meg, immár biztonságban közlekedhetnek a családok a korábban balesetveszélyes szakaszon, továbbá a fejlesztés nyomán új beruházások valósulhatnak meg, új munkahelyek jöhetnek létre a térségben.

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára, Pest megye 5. számú választókerületének képviselője úgy vélekedett, hogy a kibővült útszakasz lehetővé teszi, hogy még élhetőbbek legyenek a magyar családok mindennapjai és az emberek több időt töltsenek szeretteikkel és még inkább hozzáférjenek a kultúrához.

– Mert nincs erős ország, erős családok, erős gazdaság és erős kultúra nélkül – mondta a politikus.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Nagymarosi áprilisi programajánló

Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja a 2010 előtti Magyarországot egy 2×1 sávos úthoz hasonlította, ahol mindenki kénytelen volt lassan menni, mert lassan haladt a kocsisor elején haladó autó, előzni meg senki nem mert.

– Viszont 2010-ben – folytatta – egészen más fokozatra kapcsolt az állam, ezért felgyorsult, immár 2×2 sávon halad az ország fejlesztése. Adjunk gázt, folytassuk így a munkát – mondta a kormánymegbízott.

A közel 33 milliárd forint értékű beruházás a Széchenyi 2020 Program keretében, az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatásával valósult meg.

Dunakeszi és Göd között a 2. számú főutat és az M2-es gyorsforgalmi utat összekötő, külön beruházásban megvalósuló, 2113-as jelű út forgalom számára történő megnyitása október 3-án megtörténik, mellyel egyidőben az összekötő út elérését biztosító, M2-es gyorsforgalmi úton található új Dunakeszi északi csomópont megnyitása is megvalósul.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vonat elé hajtott egy autós a vácrátóti átjáróban

A beruházást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a Strabag konzorciuma valósította meg.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!