Nyolc új japán cseresznyét ültettek a Széchenyi utcában

Vác egyik jelképe a Széchenyi utca felső szakaszán lévő Japán díszcseresznye fasor. Amikor virágzik, díszbe öltözteti az utcát. Azonban az elmúlt években sajnos többet el kellett távolítani, mivel egy vírusos betegség támadta meg őket. A testület egy korábbi döntése értelmében igyekeznek megmenteni a fasort, egy ismeretlen felajánló nyolc facsemetét adományozott a városnak – jelentette be Kovács Ágnes (Fidesz-KDNP), a kerület önkormányzati képviselője.

A cseresznyefákat még a japán Yurihonjo-tól kapta a város, kulturális együttműködésük kezdetén.

– Két éve probléma már a fák sorsa. Egy utolsó esélyt szerettünk volna adni megmentésükre. Próbáltam keresni olyan civil segítséget, szakmai összefogást, amelynek az összehangolása révén talán még megmenthető a fasor. Idén már több alkalommal permetezésre kerültek az idősebb fák, de a szakmai vélemények alapján talán megoldható a probléma. Remélem, hogy tavaszra már a virágaikba gyönyörködhetünk – mondta Kovács Ágnes, aki segített a fák elültetésében is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

Mezei Helga, a város főkertésze elmondta: betegség az idős fákról terjed át a fiatalokra, ezért most egy teljesen új alomból érkeztek a frissen elültetett 4-5 éves fák.

– Most is van a sorban egy-két beteg fa. Ezeket a száraz beteg gallyak eltávolításával próbáljuk megmenteni, ahogy az előző években is tettük. Sajnos a vírus kórokozókkal keveredik, melynek révén áttelel akár a talajban is és innen újra fertőz a következő évben – mondta. Hozzátette: a most elültetett egyedek hazai nemesítésűek, és új helyről vannak, ezért bíznak abban, hogy megmaradnak.

Ha mégsem sikerülne a fák megmentése, akkor a testület döntése értelmében egy új fasor kerül majd telepítésre.

Sajnos nem csak a betegség gyéríti a fákat, hanem a vandálok is kitesznek magukért. Sajnos az elmúlt évek során a Japán díszcseresznyefasornál és a város több pontján is tönkretettek fiatalabb csemetéket. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!