Pályaorientációs nap a Piárban

Október 5-én harmadszor szervezett nagyszabású pályaorientációs napot a váci Piarista Gimnázium. A rendhagyó tanítás nélküli munkanapon közel 50 vendég – közöttük pályaorientációs szakemberek, pszichológusok, egyetemi és főiskolai oktatók, egyes szakterületeket képviselő szülők, valamint a gimnázium öregdiákjainak és tanárainak – bemutatkozása és beszélgetése várta a tanulókat.

Közel 15 egyetemi kar és felsőoktatási intézmény képviseltette magát (ELTE, PPKE, BME, BCE, SZIE, AVKF, KRE), és a vendégek között volt néhány szakképző iskola (MCC, META-Don Bosco) képviselője, valamint a MH Budapesti Toborzó Irodájának munkatársa is.

Rövid plenáris bemutatkozás után személyes találkozásokra, részletes ismertetőkre került sor külön tantermekben ún. műhelymunka keretében, ahová a diákok saját döntésük alapján és előzetes regisztráció útján jelentkezhettek be.

A nap legkülönlegesebb találkozásait az öregdiákok és szülők műhelyei jelentették. Az elmúlt 25 évben a Piarista Gimnáziumban érettségizett öregdiákok közül közel 30 szakember érkezett a legkülönbözőbb hivatásterületekről –  autóipar, biológia, csillagászat, egészségügy, építészet, programtervezés, erdészet, jogtudomány, mérnök-informatika, közgazdaságtan, munka- és tűzvédelem, műszaki területek, pedagógus pálya, művészeti ágak, diplomácia, nyomdaipar, politikai pálya, táj- és kertépítészet, pszichológia, vegyészet színesítette a palettát. Az öregdiákvendégek közül voltak frissen érettségizettek is, akik az egyetemi élet sajátosságairól, kihívásairól, a beilleszkedésről meséltek fiatalabb diáktársaiknak. Továbbá hallhattak a diákok a vállalkozói világról, a média hatalmáról, a piarista szerzetességről, Amerikáról és a főállású anyaságról.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Matkovich Ilona bejelentette az Összefogás Vácért polgármester- és képviselő-jelöltjeit

A pályaorientációs konferencia programjába mintegy 300 diák kapcsolódott be.

Az esemény főszervezője Salamon Ágota igazgatóhelyettes asszony volt. Neki és munkatársainak volt köszönhető a jól szervezett, színvonalas nap. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!