Tizenhat év után átadták a Kosdi úti körforgalmat

Csütörtökön délután hivatalosan is átadták a Kosdi úti körforgalmat, bár az autósok már órákkal korábban használatba vehették a frissen épített kerülőszigettel kialakított közlekedési csomópontot. Fördős Attila polgármester elmondta: tizenhat év után tehettek pontot az ügy végére és ezzel teljesítette az öt esztendővel ezelőtt meghirdetett polgármesteri programjának egyik legfontosabb ígéretét.

Mint a váciak előtt közismert, a körforgalom kialakításának többször is nekifutottak az ügyben érintettek. A beruházás elhúzódásának egyik legfőbb oka az volt, hogy a négy betorkolló útszakasznak három tulajdonosa is volt: a vasút, az állami közút és az önkormányzat. Bár többször volt a folyamatban olyan pillanat, amikor úgy látszott, hogy rövid időn belül lezárulhat a munka, a jó magyar bürokrácia mindannyiszor megtorpedózta a dolgot.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Egy szemtanú feljegyzései - A Migazzi Zarándokház és a PüspökVác látogató és rendezvényközpont története a II. világháború előtt és után

Fördős Attila elmondta: a tizenhat év alatt készült több terv is, az egyik szerint például a körforgalom kialakításának költsége 140 millió forint lett volna. Egy pályázaton a város nyert is pénzt a munkára, ám mire megkapta az összeget, lejártak az építési engedélyek. Végül az adta a megoldást, hogy az önkormányzat kezdeményezte a betorkolló, nem városi tulajdonú utak átvételét. Miután ez megtörtént, saját hatáskörben hozhatott meg egy sor döntést, ennek eredménye, hogy végül elkészült a körforgalom, ami ily módon mindössze 18 millió forintba került. Ebből tízet még évekkel ezelőtt a járda áthelyezésére és az útszegélyek „legömbölyítésére” költöttek el.

A polgármester köszönetet mondott mindenkinek, aki segítette a munkát, különösen Espár Péternek, a városháza korábbi, a holding jelenlegi főmérnökének és utódjának, Magos Attilának. Egyben megköszönte a polgárok türelmét, balesetmentes közlekedést kívánva minden arra járó autósnak. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!