VÁLASZTÁS: Eddigi munkájáról beszélt Ferjancsics László

Az öt éves ciklusban elvégzett feladatait, felvetéseit, kéréseit ismertette Ferjancsics László, a Vácért-Lokálpatrióták képviselője, az Összefogás 4. számú választókerületének képviselőjelöltje kedden. Elmondta: több mint hétszáz kérdést tett fel, illetve városüzemeltetési problémát jelzett a városháza és a holding felé. Ebből közel 250 az Alsóvárosra vonatkozott.

Kiemelte: fő tevékenysége azonban az egész városra kiterjedt, de kiemelten foglalkozott a már említett városrésszel. Ismertette sikeres javaslatait, amelyeket elfogadott a testület.

Ferjancsics László számvetése

A képviselő szerint sok fontos kérdés azonban le lett söpörve az asztalról. Ilyen többek között sárga felfestett körforgalmak megszüntetése, a wc kihelyezése a nagyobb játszóterek mellé, valamint a város ügynökmúltjának megismerését célzó javaslata sem talált támogatásara. Úgy látja, ha új vezetése lesz a városnak, ezekkel és sok más fontos kérdéssel ismét foglalkozni kell majd. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!