VÁLASZTÁS: Molnár Nándor Kormányablakot létesítene

Ismertette programja fontosabb pontjait a 9-es választókörzet képviselőjelöltje, Molnár Nándor, aki a Vácért Összefogás színeiben indul. Egyik fontos elemnek nevezte egy Kormányablak kialakítását is Deákváron, hogy ne csak a belvárosban intézhessenek ügyeket a váciak.

A jelöltet Matkovich Ilona polgármesterjelölt mutatta be. Szerinte Molnár Nándor személyében egy igazi szakembert kapna a város, hiszen ő nem csak mérnök, hanem korábban a testületben is tevékenykedett már.

– A lakosság segítségével sok problémát meg lehet oldani, de vannak olyan gondok, amelyeket csak az önkormányzat bevonásával lehet. Hiszen számukra vannak olyan pályázati források, amelyeket viszonylag alacsony önrésszel be lehet nyújtani. Így komoly infrastrukturális fejlesztéseket lehetne megvalósítani. Azon leszünk, hogy a lakosságot minél kevesebb teherviselésre kényszerítsük majd – mondta.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Újabb polgármester-jelölt száll ringbe Vácon: a VVVE jelöltje dr. Csereklye Krisztina

Hozzátette: több alkalommal is felmerült már a KRESZ-park felújítása és a piac bővítése is. Szerinte ezek a feladatok csak együtt hajthatóak végre.

Beszélt arról is, hogy támogatná a képviselői keret visszahozását, hiszen számos kisebb dolgot, lakossági kérést el lehetne a területen végezni, végeztetni. Az első ilyen feladat lenne szerinte a Deákvári főtéren lévő WC megnyitása, valamint a gazos területek rendbetétele is.
Molnár Nándor egyik fontos célnak nevezte egy Kormányablak létrehozását is a területen, hogy a deákváriaknak ne kelljen ügyeik intézése miatt a belvárosba menniük, hanem helyben is elintézhessék dolgaikat. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!