Bécsből is éremmel tért haza a testépítő Okos Levente
Bécsben rendezték meg az osztrák nemzetközi kupa testépítő versenyét pár nappal ezelőtt. A magyar küldöttségben ott volt a váci Okos Levente, aki látássérült lévén a fogyatékkal élők kategóriájában mérette meg magát. Nem is akárhogyan: a dobogó legfelső fokára állhatott fel.
– A kijutás sem volt egyszerű, idehaza a Kriko kupát kellett megnyernem kategóriámban ahhoz, hogy zöld utat kapjak Bécsbe – mondta a Váci Naplónak Okos Levente. – Az osztrák fővárosban nagyon jó körülmények vártak minket. Egy kicsit meglepő volt, hogy egy plázában állították fel a színpadot, ám ez azt is jelentette, hogy nagyon sok néző nézte végig a versenyt.
Két féle gyakorlatot kellett a résztvevőknek bemutatni, nyolc alappózt és egy szabadgyakorlatot. Levente teljesítményét nagyra értékelték a pontozók, s végül éremmel térhetett haza.
– A bécsi versenyen először vettem részt, de nagyon jól éreztem magam. Továbbra is a fő célom a világbajnokság, amelyre jövőre kerül majd sor. Addig is szeretnék fejlődni, elsősorban izomtömeget felszedni és szárazabb lenni – mondta Levente.
Egyik támogatója, a váci Vitaflex üzlet vezetője, Lafkó Gergely ehhez hozzátette: Levente esetében csak nagyon átgondoltan lehet használni azokat az élelmiszerkiegészítőket, amelyek a testépítők számára fontosak, hiszen cukorbetegsége miatt különleges felkészítést igényel.
A fehérjék és a szénhidrátok ellenőrzött használatával egy év alatt négy kilónyi izomtömeget lehet felépíteni a szervezetben – tudtuk meg. Mindez azonban egy átgondolt edzésprogram nélkül elképzelhetetlen. Ezekhez csatlakozik egy nagy önfegyelmet igénylő versenydiéta is, amely nélkül nincs eredmény. „Amit Levente látássérültként, cukorbetegként elért, az előtt meg kell emelnünk a kalapunkat” – tette hozzá.
Okos Levente bécsi útját támogatta a Vendégvárók Váci Egyesülete is. Fónagy István elnök elmondta: a különböző rendezvényeiken befolyt pénzt minden esetben jótékony célokra fordítják. Levente támogatását örömmel vállalták, hiszen egy olyan sportoló mellé álltak, aki példát mutathat nem csak a fogyatékkal élőknek, hanem az egészséges embereknek is.
Okos Levente edzésekre a Royal Fitness Clubba jár, ők azzal segítenek, hogy ingyenesen használhatja a különböző eszközöket. Emellett edzéstervvel és szakmai tanácsokkal is segítik a váci testépítőt. Klein István, a klub vezetője elmondta: Levente ugyanazokat a gyakorlatokat végzi náluk, amit az egészséges emberek. Kapcsolatuk már több mint tíz éve tart – tette hozzá.
Okos Levente még elmondta: köszönettel tartozik a mozgássérült váci paralimpikonnak, Kanyó Zsoltnak, aki a bécsi utazásához a közösségi oldalon indított sikeres pénzgyűjtést. (képünkön: Lafkó Gergely, Klein István, Okos Levente és Fónagy István) ♦