Elállna az önkormányzat az új sportcsarnok építésétől

Várhatóan nem épül meg a még az előző önkormányzat regnálása alatt bejelentett multifunkcionális sportcsarnok a Szérűskertben. Az új önkormányzat gazdasági – városfejlesztési bizottságának hétfői első ülésén ugyanis úgy döntöttek, hogy javasolják a kormánnyal kötött szerződés felmondását.  A város azt kéri majd a kormánytól, hogy a sportcsarnokra szánt pénzt inkább más célokra adja. Döntés a jövő keddi képviselőtestületi ülésen lesz.

Az 1915/2017. (XII. 7.) kormányhatározat alapján Vác Város Önkormányzatának 4 milliárd 968 millió 181 ezer 688 forint összegű költségvetési forrást ítéltek meg egy multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnok megépítésére. Az első ütemre a támogatási szerződést 2018. március 28-án írta alá az önkormányzat, s ennek keretében csaknem 2 milliárd forint forrást biztosítottak. Az első ütemmel kapcsolatos támogatási szerződés 2019. március 31-én lejárt, ezért az önkormányzat kezdeményezte annak meghosszabbítását. Jelenleg a támogatási okirat aktualizálásával kapcsolatos teendők folyamatban vannak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Lakossági fórum környezeti szennyezésről - Április 2-ig lehet kérdéseket küldeni

A projekt első lépéseként a megvalósíthatósági tanulmány elkészítése lenne a feladat, azonban az ezzel összefüggő négy beszerzési eljárás eredménytelen volt, az 5. beszerzési eljárásban feltételes eredmény lett megállapítva, tekintettel a lejárt támogatási szerződésre. A projekt keretében a támogatási összegből – mivel szerződéskötésre nem került sor – pénzeszköz felhasználás nem történt.

A beruházásra a Szérűskertben került volna sor. A tervek szerint az új létesítmény 3.300 fő befogadására lenne képes. Az épület a jelenlegi sportcsarnok közvetlen közelében helyezkedne el.

„Álláspontom szerint egy ilyen volumenű sport- és rendezvénycsarnok esetében figyelembe kell venni a gazdasági, fenntarthatósági szempontokat, valamint azt is, hogy milyen kapacitás kihasználtsággal üzemelne ez a létesítmény. Mindezek alapján nem tartom elfogadhatónak, hogy egy ilyen méretű csarnok épüljön meg úgy, hogy az önkormányzat nem látja előre pontosan a megvalósult beruházás későbbi költségvetési kihatását, mely nagyságánál fogva feltételezi az önkormányzati költségvetés súlyos megterhelését, akár ellehetetlenítését. Véleményem szerint azonban számos olyan terület van a városban, mely fejlesztésre szorul és belátható kereteken belül az önkormányzat képes azok fenntartására” – írta Matkovich Ilona polgármester az előterjesztésében.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Felhívás kitüntető címre történő javaslattételre

A városvezető szerint a csaknem 5 milliárd forintból inkább olyan beruházások valósuljanak meg, amelyek fontosak lennének. Ide sorolja az iskolaváros központjának számító Bocskai téren egy park kialakítását, egy új tornacsarnok létesítését, a 2-es főút – iskolaváros csomópont átalakítását, a városi sportcsarnok felújítását, energetikai korszerűsítését, a parkolókapacitás bővítését, a szabadtéri többcélú atlétikai és sportpálya kialakítását, a városi strandfürdő és a Madách Imre Művelődési Központ felújítását. (képünkön: a Zalaegerszegre tervezett multifunkciós sportcsarnok látványképe)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!