Ellenkampányba kezdett a Fidesz a sportcsarnok ügyében
Ellenkampányba kezdett a Fidesz váci szervezete a Szérűskertbe tervezett, az új városvezetés által aggályosnak tartott multifunkciós sportcsarnok megépítése ügyében. Mint megírtuk, a holnap, kedden összeülő testület napirendjén szerepel az elállás az állammal kötött szerződéstől, mert konkrét számítások hiányában most úgy tűnik, hogy ha el is készülne az ötmilliárdos építmény, nem tudni, miből lehetne fizetni a fenntartását.
„Matkovich Ilona új balliberális polgármester politikai bosszúhadjáratot folytat Vácon, és ennek a városi polgárok látják a legnagyobb kárát. Példa nélküli Vácon, hogy egy polgármester 5 milliárdos kormányzati ingyenpénzt utasítson vissza!” – áll a Fidesz váci szervezet által szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Kifogásolják, hogy a két volt alpolgármester nem kapott bizottsági helyet, és szerintük a meghirdetett takarékossággal ellentétben inkább nőttek a kiadások például azáltal is, hogy a korábbi kettő helyett három alpolgármestert választottak.
„A politikai bosszú sorozatba illik a 100 %-ban kormányzati forrásból megvalósuló, tehát a városnak egy fillérjébe se kerülő többfunkciós csarnok visszamondása. A központot teljes egészében a kormány építette volna fel, a városnak csak a kész csarnok kulcsait kellett volna átvenni. Vácnak azért lenne szüksége erre az 5 milliárd forint értékű beruházásra, hogy az iskolák tornaóráinak zsúfoltsága csökkenjen, hogy nagyobb szabású kulturális és szórakoztató rendezvényeket Vácon is lehessen tartani, hogy Vácon több helyi és országos iskolai és felnőtt sportversenyt lehessen rendezni, hogy az országos hírű váci kézisek itt is játszhassanak, hogy egészségmegőrző tömegrendezvények helyszíne legyen, illetve hogy expók és kiállítások nyomán Vác a térség meghatározó ipari központja lehessen” – érvelnek a fideszesek.
Közleményükben azt állítják, hogy az „ilyen elzárkózó hozzáállással veszélybe sodorhatják a kórházfelújítás 5,6 milliárdos, illetve a belváros turisztikai fejlesztésére biztosított összesen 4 milliárdos kormányzati támogatásokat is, ha azokhoz is hasonlóan elutasítóan viszonyulnak”. Ezért kérik a polgárokat, adjanak hangot tiltakozásuknak.
A Fidesz váci szervezetének álláspontját támogató közleményt tett közzé a párt ifjúsági csapata is. A Fidelitas azt írja: „A Vác környékén levő önkormányzatok mind arról adnak hírt, hogy bővítik az iskoláikat, új sportolási lehetőségek is épülnek, újabb és újabb közösségi helyeket alakítanak ki. Erre Vácon mi azt kapjuk, hogy ami már tisztán állami pénzből megépülne, azt se engedi az önkormányzat?”
Hozzáteszik: „Ne űzzék el a fiatalokat Vácról Budapestre! Miért nem jár nekünk egy koncert, egy jó meccs vagy egy óriási parti lehetősége itt, Vácon? Miért akarja az önkormányzat, hogy emiatt mindig Budapestre kelljen vonatozzunk? Miért jobb, ha egy másik város kapja ezt a csarnokot és nem Vác?”
A gazdasági – városfejlesztési bizottság elmúlt heti ülésén támogatta azt az előterjesztést, hogy a város mondja fel az állammal kötött szerződést és kérje a kormányt, hogy a megítélt ötmilliárd forintot más, fontosabb városi beruházásokra adja, egyebek között egy tanmedence felépítésére és a művelődési központ rekonstrukciójára. ♦