Fákat ültettek a Rigó utcában, a lakók gondozzák majd

Fákat ültetett szombaton a váci Bagolybükk egyesület a Rigó utcában. A civil szervezet az önkormányzattal együttműködve pótolta a betegség miatt korábban kipusztult díszfákat, melyeket nyolc új, ellenálló fajtájú csemetével pótoltak. Az ültetésben az utca lakói is részt vettek, akik a fák későbbi locsolását, gondozását is elvállalták. A civil akció kapcsán a város főkertésze felhívta a figyelmet arra, hogy helyi rendelet szabályozza Vácon a közterületi faültetést, melynek lényege, hogy csak engedéllyel, az önkormányzattal együttműködésben lehet növényt telepíteni az utcákban.

Az estv.hu tudósítása szerint nyolc díszkörtét ültetett el a Bagolybükk Egyesület a felajánlott adományokból és a tagok saját pénzéből szombaton a deákvári Rigó utcában. Az Ültess fát! baráti körből megalakult civil szervezet már 2016-ban belevágott a város zöldítésébe, akkor a Damjanich téri Hősök templomának kertjében ültettek el 12 hársfát, de nyáron a könyvtárnak is adtak egy csemetét.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vasúti átjáró sorompójának hibája

Folyamatosan dolgoznak azon, hogy minél több fa díszítse a várost és termelje a jó levegőt. Az egyesület az önkormányzattal egyeztetve választotta ki a legújabb helyszínt és az ideillő fajtát. Korábban itt gömb csepleszmeggyek sorakoztak, melyek egy betegség miatt kipusztultak, most – a főkertész javaslatára – díszkörték kerültek a helyükre.

Nagyon sok fafajta már a veszélyeztetett kategóriába tartozik – hívta fel a figyelmet Boldog Gabriella, a Bagolybükk Környezet és Természetvédelmi Egyesület tagja. „Sokan nem tudják, hogy például a gesztenye is már vörös listás faj, és nagyon sokat kell permetezni azért, hogy olyannak lássuk, amilyennek látjuk például a Duna-parton” – mondta a tévének nyilatkozva.

A permetezés pedig se nem környezetbarát, se nem olcsó, így ma már ez is fontos szempont, amikor arról kell dönteni, hogy milyen fafajtát érdemes ültetni. Ezenkívül tudni kell, hogy megy-e valamilyen közművezeték a föld alatt, vagy zavarhatja-e az útszakasz beláthatóságát, esetleg szemetel-e a termése, vagy okozhat-e a virágzata allergiát, és így tovább. Egy-egy problémás kiültetés pedig jelentős költséget okozhat a városnak, hiszen általában a holdingnak jelzik, ha gond van, és ők fognak beavatkozni.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  "Deákvár 125" Kiállítás megnyitó a Deákvári főtéren

„Innen jött jó sok évvel ezelőtt az a gondolat, hogy a helyi rendeletünkbe illesszük bele azt, hogy fát ültetni csak előzetes engedély megkérésével lehet. Mi ismerjük a várost, tehát tudjuk, hogy mit ajánlunk, van olyan is, amikor azt mondjuk, hogy inkább ne, mert ebből később probléma lesz, illetve tanácsot tudunk adni, hogy milyen fafajt érdemes ültetni adott helyszínre” – mondta Mezei Helga városi főkertész.

A Bagolybükk egyesület további ültetésekről is egyeztet, még novemberben szeretnének például fűzfákat telepíteni a Kodály úton, a Rabtemetőnél. Mint mondják, az önkormányzat segítsége mellett a helyiekre is számítanak, hiszen mind a munkában, mind a gondozásban szükség van a lakókra. (képünk illusztráció)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!