Kamatot fizetnek januártól a nyugdíjasoknak

Ha késve érkezik a nyugellátás, akkor kötelező lesz késedelmi kamatot fizetni egy törvényjavaslat szerint. A családvédelmi akciótervhez kapcsolt törvényjavaslat több érdem változást is hozhat – írja a 24.hu. Például a szülők már a gyermek négyéves, három gyermek felett pedig hatéves koráig tarthatnának igényt részmunkaidős foglalkoztatásra, és az apák is igénybe vehetik a kedvezményt.

Jövőre rajtol a nagyszülői gyed, amelyet a még nem nyugdíjas, dolgozó nagyszülők vehetnek majd igénybe. Az igénybe vevők a javaslat szerint az ellátás folyósítása alatt fizetés nélküli szabadságban és felmondási védelemben részesülnének, és a gyed időszaka szabadságra és végkielégítésre is jogosítana, csakúgy, mint a szülői gyednél. Különbség viszont, hogy keresőtevékenységet a nagyszülők egyáltalán nem folytathatnak, részmunkaidőben sem.

A nyugdíjasokat érintő másik módosítás szerint a nyugdíjtörvénybe bekerülne, hogy a késedelmesen folyósított nyugellátás összege után másnaptól köteles a nyugdíjfolyósító szerv késedelmi kamatot fizetni. Az indoklás szerint a hatóság jogszerűtlen eljárása esetén járjon ugyanakkor kamat, mintha amekkorát az ügyfél fizet a hatóságnak, ha ő vét a jogszabályok ellen.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

A javaslat szerint új típusú idősotthonok jöhetnek létre, amelyekben az ellátottak után állami támogatást nem lehetne igénybe venni. Ezekbe az intézményekbe akár száz százalékban lehetne olyan személyeket felvenni, akik nem igényelnek gondozást. Eddig erre csak 15 százalékban volt lehetőség. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!