Karácsonyi kihívás: növekvő árak, változatlan keret

A vevők évről évre nagyságrendileg ugyanazt az összeget költik ajándékokra – derült ki a Vatera saját felhasználói körében végzett friss felméréséből, annak ellenére, hogy a KSH adatai szerint a fogyasztói árak folyamatosan nőnek. Bár azt várnánk az ünnepi időszaktól, hogy ajándékok után kutatva az új termékek eladása kiugróan megnő, az online piactér adatai alapján nem idegenkedünk attól, hogy használt holmit ajándékozzunk. A családok átlagosan 46 760 forintot költenek, ennek felét (49%) online.

Ugyanakkor egyre tudatosabban választjuk ki a meglepetéseket: két éve csupán a válaszadók 13 százaléka, idén már a 18 százaléka mondta, hogy egész évben nyitott szemmel jár és nem hagyja utolsó pillanatra a vásárlást. Összességében a kutatásban résztvevők kétharmada (64%) november végére már mindent beszerez, a többiek (36%) ezt december elejére vagy utolsó pillanatra hagyják.

Nincs nagyobb keret

A Vatera kutatásában résztvevő felhasználók közel 50 000 forintot költenek ajándékokra karácsonykor. A válaszadók fele (47%) 20 000 – 50 000 forintot tervez kifizetni, a kitöltők majdnem ötöde (18%) pedig 50 és 100 ezer forint közötti összeget szán a meglepetésekre. Elenyésző, mindössze minden huszadik ember költ még ennél is többet. Általában jellemző (83%), hogy a tavalyihoz hasonló összeggel számolnak a megkérdezettek az ünnepekkor. Az online piactér két évvel ezelőtti kutatása is ezeket az eredményeket hozta, tehát annak ellenére, hogy az árak évről évre emelkednek az ajándékokra szánt összeg állandósulni látszik.  A válaszok azt mutatják, hogy a nőket jobban elkapja a vásárlási láz, 40 százalékuk több, mint 5 embert lep meg ünnepekkor, a férfiak több mint harmada (38%) 4-5 embernek vásárol. A válaszadók 7 százaléka pedig több mint 10 hozzátartozóját, barátját ajándékozza meg.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Akár a minimális forrásból működő Pest vármegyei szervezetek is valóra válthatják projektjeiket a Tesco 15. alkalommal kiírt pályázatával

A használt ajándékba is mehet

Az online piactéren átlagosan 20 százalékkal nőtt a forgalom a karácsony előtti 3 hónapban az év többi részéhez képest 2017-ben és 2018-ban, a tranzakciók darabszáma tekintetében pedig 10 százalékos volt a növekedés ugyanezen időszakban. Bár azt várnánk az ünnepi időszaktól, hogy ajándékok után kutatva az új termékek eladása kiugróan megnő az online piactéren, ehhez képest 2017-ben 2 százalékkal, 2018-ban csupán 1 százalékkal emelkedett az év többi részének átlagához képest. Így a karácsonyi szezonban a kosarakba került termékek kétharmada használt (2017-ben 64%, 2018-ban 66%) volt. Ez nem is olyan meglepő, hiszen a fogyasztói árak emelkedése mellett ugyanazt az összeget kell beosztani ajándékokra, és a használt, ám hibátlan árucikkek ára jelentősen alacsonyabb. Mi több, igazán különleges kincsekre is bukkanhatunk. Mindemellett ez a tendencia alátámasztja a mai trendeket is, miszerint igyekszünk tudatos, minimalista életvitelt követni, így akár használt termékeket is ajándékozunk.

Nem azt adjuk, amit szívesen kapnánk

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Akár a minimális forrásból működő Pest vármegyei szervezetek is valóra válthatják projektjeiket a Tesco 15. alkalommal kiírt pályázatával

A válaszadók háromnegyede vesz valamilyen szépségápolási terméket ajándékba, de nagyon kevesen örülnének neki, ha azt kapnának (16%). A beauty cikkekhez hasonló arányban vannak azok, akik ruházati árukkal szeretnék meglepni szeretteiket. A felmérésben résztvevők 69 százaléka könyvet is ajándékoz, 60 százalékuknak pedig gyerekjáték, legó is kerül a virtuális vagy bolti kosarába. A top 5 ajándéktípusba az elektronikai cikkek kerültek még be, a válaszadók 59 százaléka tervezi, hogy ajándékoz kütyüt idén. Ezek közül az elektronikai cikkek többségét (77%) online veszik meg a kitöltők, de a háztartási kisgépek (71%), a wellness hétvégék (71%), a gyermekjátékok és legó termékek (68%), illetve az antik tárgyak és művészeti alkotások (65%) is virtuális kosárba kerülnek inkább.

Tömeg helyett a virtuális boltokat preferáljuk

Minden tizedik ember az ünnepi költések legalább 80 százalékát online tervezi, további 39 százalék a meglepetések legalább 50 százalékát virtuálisan szeretné vásárolni. Összességében a vásárlások felét online intézzük és a szép dekoráció, illetve a hangulatos karácsonyi zene ellenére kerüljük az ünnepek előtti tolongást az üzletekben. Nem véletlenül említik egyre többen a kényelmet az online vásárlás legvonzóbb elemei között. Idén már a válaszadók 79 százaléka, míg 2 éve csak 73 százaléka emelte ki ezt az előnyét az e-kereskedelemnek, és az emberek fele megjelölte a tolongás elkerülését is. A válaszadók 70 százaléka az árak könnyű összehasonlíthatósága miatt részesíti előnyben a webes vásárlást. Az eredmények szerint egyre tudatosabban vásárolnak a felhasználók, mert 2017-ben még csak 62 százaléknál érvényesült ez a szempont. A digitális beszerzés top 5 előnye közt megjelenik még a boltinál sokszor kedvezőbb ár (51%), illetve a vásárlás menetének a gyorsasága (44%) is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Akár a minimális forrásból működő Pest vármegyei szervezetek is valóra válthatják projektjeiket a Tesco 15. alkalommal kiírt pályázatával

Megnézzük, mire adjuk ki a pénzünket

A kutatás arra is kitért, hogy a vásárláskor milyen szempontokat vesznek figyelembe a felhasználók. A válaszadók többsége (70%) összehasonlítja a hasonló termékek ár-érték arányát. A felmérés tanulságai szerint a termék technikai és egyéb paraméterei (44%), az árucikk állapota (43%), valamint eladó értékelése (44%) azonos súllyal esik a latba döntéshozatalkor. Ezzel szemben a termék márkája csak a kitöltők 18 százalékánál szempont.

„A közel azonos paraméterekkel rendelkező termékek esetében az a tapasztalatunk, hogy a jobb értékeléssel bíró eladótól vásárolnak a felhasználóink. A vaterázók minden esetben ellenőrizni tudják, hogy az adott kereskedő mennyire megbízható, az online piactéren a napokban történik meg a százmilliomodik értékelés. A Vatera oldalán eddig is minimális volt a problémás adásvételek száma, de célunk, hogy mindenki elégedetten távozzon a virtuális kasszától, így a BVP (Biztonságos Vásárlás Program) Plusznak köszönhetően minőségi probléma esetén a vásárlók kompenzációt kérhetnek 50 000 forintig” – mondta Szanitter Áron, a Vatera vezetője. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!