Kézilabda: két idegenbeli meccsen két vereség

A hét végén rájárt a rúd első osztályú kézilabda-csapatainkra. A hölgyek az eddig nyeretlen Szent István SE ellen hullajtottak el egy pontot, míg férfi csapatunk begyűjtötte újabb vereségét és ezzel továbbra is nyeretlenként áll a tabella legvégén. Eredmények: Szent István SE – Váci NKSE 27-27 (16-17), Orosházi FKSE-LINAMAR – Váci KSE 29-25 (15-11).

Külön bosszantó, hogy a Szent István SE Scheffer Zsanett utolsó másodperces góljával egyenlített a Vác ellen Monoron. Sokáig úgy látszott, behúzhatjuk ezt a győzelmet is, hiszen például csapatunk a második játékrész elején négy góllal is ellépett, az újonc nem roppant össze, és szépen küzdötte fel magát. Ebben főszereplővé vált Gercsó Nóra, aki 21 védéssel zárta a mérkőzést.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Radnótis arany- és ezüstérem a birkózó Diákolimpiáról

A találkozó utolsó perce izgalmasra sikeredett. Scheffer Zsanett egyenlített, majd Lakatos Rita büntetőből a váciakat juttatta vezetéshez, végül Scheffer tette fel az i-re a pontot.

A SZISE az első nyolc bajnoki mérkőzésén vereséget szenvedett, a Kisvárdát és Fehérvárt szorongatta meg legjobban, mindkét csapattól hárommal kapott ki. A Vácnak ez a második döntetlenje, október elején a Kisvárdával játszott 24–24-et.

“Gratulálok a Szent Istvánnak a teljesítményhez és a pontszerzéshez is, bár ehhez mi nagyon jó alanyok voltunk. Szégyellem magam a szurkolók előtt, akik elkísérték a csapatot, enerváltak, dekoncentráltak voltunk, bután játszottunk” – értékelt a meccs végén Szilágyi Zoltán, a váciak vezetőedzője.

Újoncok csatája: mi maradtunk alul

A férfiak küzdelmében a legvérmesebb váci szurkolók még abban reménykedtek, hogy most végre elmozdulhatunk a gödör aljáról, de az ugyancsak újonc orosháziak, mondhatni, simán elvertek minket.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Kézilabda: a váciak csak a tartalék keretig jutottak

Labdaszerzések után, könnyű gólokkal öt percen belül meglépett vendégétől az Orosháza, igen ám, de a hazaiak is elkezdtek könnyelműsködni és váci indítások után máris szorossá vált az állás. Innentől kezdve a Vác tapadt vendéglátójára, különösen a volt orosházi Antal Szabolcs volt elemében – tudósít a hazai csapat honlapja.

A 17. percben először birtokolt előnyt a Vác, amely erőszakos védekezésével gyakran hozta zavarba az orosházi támadókat. Skaliczki László, a váciak mestere a 20. percben ki is kérte az idejét. Két perccel később Ratko Djurkovic is fontosnak érezte, hogy néhány tanácsot adjon fiainak.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Kézilabda: megint a törököknek áll a zászló a kupában

A hajrába is magabiztos vezetéssel vágott bele az Orosháza, a váciaknál nem volt egy igazi vezér, aki hátára vette volna a csapatát. A 8. fordulóig kellett várni az újonc Orosháza első sikerére, amely teljesen megérdemelt volt a nagyot küzdő, de kevesebb jó egyéni teljesítménnyel kirukkoló Vác ellen – értékelt a hazaiak tudósítója.

“Sajnos a védekezésünk nem úgy működött, ahogyan elterveztük, támadásban pedig a beálló által nyitott réseket sem sikerült kihasználnunk. Megérdemelten győzött az Orosháza, mi pedig sajnos visszakerültünk az utolsó helyre” – mondta Skaliczki László a mérkőzést értékelve. (fotó: ofkse.hu)

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!