Matkovich Ilona: hajléktalanok, bölcsi, Attila-szobor

Én olyan Vácban gondolkodom, ahol széles és erős a középosztály, és a kapuk nyitva állnak a szegényebb sorsúak előtt. Így lesz Vácnak egyre több polgára, hiszen aki a mindennapi megélhetésen túl a köz ügyeire is tud figyelni, polgárrá válik – írja újabb heti összefoglalójában a közösségi oldalon Matkovich Ilona polgármester. Az elmúlt napokban újabb megbeszéléseken vett részt, hiszen kiderült: számos ügyben erőteljes beavatkozásra van szükség ahhoz, hogy előrelépés történjen.

A hidegebb napok megérkezésével egyre égetőbb a hajléktalanok elhelyezésének megnyugtató megoldása. Nagy teher nyomja a város vállát, hiszen Budapest és Vác között egyetlen hajléktalanszálló sincs. „A korábbi váci városvezetés a hidegebb napokon egy konténert és a Zöldfa utcai volt gyógyszertárat bocsátotta a rendelkezésükre, de működési engedély nem volt rá, ezért most nekünk kell kifizetnünk a hatóság által kiszabott büntetéseket. Elkezdődött egy másik hajléktalan szálló kialakítása is a Deákvári fasoron, a héten meg is néztem, de kiderült, hogy az előző vezetés egy forintot sem fizetett ki az építési vállalkozónak, az épület kialakítása pedig legalább 23 millió forintba kerül. Magunk tehát a feladatot nem tudjuk megoldani, ezért felvesszük a kapcsolatot az egyházi és a közeli városok vezetőivel” – írja a polgármester.

Rendet kell tenni a városházán is, hiszen egy sor dolog megoldásra vár. Csak a Volánbusznak 72 millió forinttal tartozik az önkormányzat. Közben kiderült, hogy két korábbi önkormányzati dolgozó az el sem kezdett mobilgát projekt terhére hatmillió forint megbízási díjat kapott. „A művészeti gyűjtemények kezelésben és a költségviselésben is teljes a káosz, egyes önkormányzati helyiségekben magánszemélyek a saját dolgaikat őrzik térítésmentesen, vagy használnak irodákat számomra egyelőre értelmezhetetlen, »szerzett jog« alapján. Bejártuk a főtéri, omladozó ingatlanokat is, ahol szintén elképesztő állapotokat találtunk” – sorolja Matkovich Ilona.

Az egyik legégetőbb feladat, hogy a deákvári bölcsőde építésében végre haladás történjen. A projektnek már rég el kellett volna készülnie, de egy kapavágás sem történt – szembesült a helyzettel a városvezető. Ezért hamarosan tárgyalásokat kezdenek az illetékesekkel, hogy végre lendületbe hozzák az elakadt tervet.

Pénz, pénz, pénz – ez szinte minden tárgyaláson elhangzik. Matkovich Ilona úgy látja, a laktanya területének újragondolt hasznosításával lehetne bevételhez jutni. „A volt kommendánsi hivatalban megnéztük a két éve átadott hat szociális lakást, amelyek sajnos olyan műszaki állapotban vannak, hogy ott elkerülhetetlen lesz az ablakcsere és szigetelés. Az épületben azonban lehetőség van elkezdeni az alacsony keresetű váci dolgozók számára azt a lakásépítési programot, amelyet a kampányunkban meghirdettünk” – írja a polgármester.

Tárgyalt a váci roma önkormányzattal is, segítséget ajánlva a gyermekek iskoláztatásához és átbeszélték a Duna-partra tervezett vizes sportok házának helyzetét is. A találkozón részt vett többek között Schmidt Gábor, a kajak-kenu Szövetség elnöke és Gyulay Zsolt, a Váci Karakán Kajak-Kenu Egyesület elnöke. Kiderült, hogy a kivitelezővel már megkötötték a szerződést, ezért az önkormányzatnak elsősorban a megvalósítás körülményeiről kellett tárgyalni, és arról, ki fogja használni, ki fogja üzemeltetni az épületet.

„Egyes más üggyel kapcsolatban is kényszerpályán mozgunk. Tavaszra elkészül a hét méter magasságúra tervezett Attila szobor, amelyet az elfogadott tervek szerint a Duna-parton, nagyjából a vár vonalában állítanának fel. Levélben jeleztük a készítőnek és az engedélyező szervnek, hogy szeretnénk egyeztetést egy másik helyszínről, ugyanis kezdettől fogva rossz döntésnek mutatkozik a pogány fejedelem szobrát elhelyezni néhány méterre a váci katolikus egyház bölcsőjétől” – véli Matkovich Ilona.

A városban elindult a lehullott falevelek eltakarítása, ehhez kéri a polgárok segítségét a városvezető. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!