A legnagyobb adófizető cégek képviselőit fogadták

Korábban hagyomány volt, hogy a város vezetői fogadták a Vácott legtöbb adót fizető cégek vezetőit. A rendszerváltás után az is divatba jött, hogy egy nagyszabású vacsorán köszönték meg kötelezően fizetendő támogatásukat, s voltak olyan társaságok, amelyek az előírt adókon túl is segítették a várost. Az új városvezetés ismét szeretné erősíteni kapcsolatait a legnagyobb adófizetőkkel.

A virilisták az 1900-as évek elején külön klubban tömörültek és véleményükkel lehetőségük volt befolyásolni a döntéseket. “A virilisták névsorának képe erősen megváltozott, jobban, mint bármelyik esztendőben. Ez pedig a közigazgatási bíróság egy határozatának következménye, mely szerint a társas cégek adóját külön kell számítani. Így most már az adóösszeg, melynek alapján Vácon virilista lett valaki, megnőtt és 457 koronát fizet az utolsó nagy adófizető is, míg más években a 300 korona is elég volt” – írta a Váczi Hírlap 1909-ben.

A mostani megbeszélésen, amelyre a városháza nagy tanácstermében az elmúlt héten csütörtökön megterített asztalok mellett került sor, Matkovich Ilona polgármester köszöntötte a megjelenteket, majd Kökény Szabolcs, a pénzügyi és adóosztály vezetője adott tájékoztatást. A találkozón lehetőség nyílt kötetlen megbeszélésekre is. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!