Ifistákkal az Újpest ellen, két kapufáig jutottunk

Szerdán került sor az egy héttel korábban a balassagyarmati pálya használhatatlansága miatt elmaradt Vác – Újpest Magyar Kupa-mérkőzés pótlására – a vártnál jóval kevesebb szurkoló előtt. Az előző hét szerdáján sok újpesti szurkoló kelt útra és tért haza szomorúan a meccs elmaradása miatt, a csalódottság pedig látszott a mostani létszámon, hiszen összesen – a váciakkal és a helyiekkel együtt – mindössze háromszázan gyűltek össze a Kövi Pál Sportcentrumban.

Az osztálykülönbség mellett az is befolyásolta a meccset, hogy a két csapat eltérő célokért küzd saját bajnokságában; a Vác célja az NB II-ben a bennmaradás, míg az Újpesté az NB I-ben az élmezőny elérése.
A mieink kezdőjében több ifista korú labdarúgó kapott helyet – Pusztai Armand, Sárosi Soma, Kasza Balázs és az első meccsét játszó Szenecei Erik -, míg az újpestiek összeállításán látszott, hogy a vezetőedző, Nebojsa Vignjevics komolyan veszi a kupatalálkozót.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

Erre meg is volt minden oka, hiszen már a 4. percben veszélyeztetett a Vác, Szalánszki Gergő lőtt távolról a lécre. Két perccel később azonban Koszta Márk a bal felsőbe bombázott egy tizenhét méteres szabadrúgást, ezzel korán előnyhöz jutottak az újpestiek.

A váci „ijesztgetés” ezzel nem ért véget, a 12. percben Lefler Benjamin lőtt egy kiugratás után a bal kapufára!
A Vác az első félidőben jól küzdött, de az Újpest uralta a meccset, fölényét pedig a szünet után újabb gólokkal pecsételte meg – védelmi hibák után előbb Antonio Perosevic, majd az először a kezdőcsapatban lehetőséget kapó Csongvai Áron talált be. A Vác erejéből a hajrában már csak a védekezésre futotta, a vendégek pedig ekkor már csak annyit adtak ki magukból, amennyi a biztos továbbjutáshoz kellett.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

Csapatunk egyik legjobbja ma is a november végén szabadon igazolható labdarúgóként megszerzett középpályás, Bonivárt Erik volt, aki erőnlétileg is rendben van már.

– Ötödször játszottam új csapatomban, sikerült beilleszkednem és barátságosan fogadtak az új csapattársak – mondta a 26 éves labdarúgó. – Úgy érzem, hogy értem azt a fajta játékot, amit a mester meg szeretne valósítani velünk. Az első félidőben jól és szervezetten játszottunk, de nem volt szerencsénk, a szünet után aztán elfáradtunk, így reális a háromgólos különbség. Remélem, tavasszal eredményességben tudunk javulni, hiszen közönségszórakoztató játékot játszunk, amelyet most egy NB I-es csapat ellen is bizonyítottunk. A csapatban sokkal több van annál, mint amit a helyezés mutat, a táblázat nem ad reális képet.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Vízilabda – Rájátszás, idén csak a 13-16. helyért

Burzi Attila, a váciak vezetőedzője nem volt igazán elégedetlen a 3–0-s vereség ellenére sem.

– Játszottunk egy jó mérkőzést, az elején kétszer is eltaláltuk a kapufát, s ha legalább az egyikből gólt szerzünk, szorosabb is lehetett volna a vége. Összesen hat ifista korú játékos lépett pályára, és mindegyikük maximálisan helytállt.

A Vác az NB II 21. fordulójában, az őszi szezonzáron vasárnap 13 órától a Csákvárt fogadja Balassagyarmaton. A csapat évzárójára pedig hétfőn délután kerül majd sor. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!