Ígéret van rá, hogy megépül a vízhálózat Václigeten

Megépülhet Václigeten a vezetékes vízhálózat, ha a pár hónapja a településrész közelében sóderbányát nyitott Lasselsberger Hungária Kft. betartja az ígéretét. A cég a lakossági tiltakozások ellenére kezdett a területen lévő sódervagyon feltárásába, a helyiek szerint ezzel például az ásott kutak vízhozamát csökkentve.

A vízhálózat kiépítése már az októberi választási kampányban is téma volt. Korábban Kiss Zsolt, a terület önkormányzati képviselője állt a lakossági összefogás élére, amelynek nyomán a korábbi városvezetés tárgyalásokat kezdeményezett a Lasselsberger Hungária Kft-vel. Fördős Attila akkori polgármester még szeptemberben arról beszélt, hogy a legfőbb cél elérni, hogy Václigeten kiépüljön a víz- és csatornahálózat, ezt pedig a kavicsbánya tulajdonosa finanszírozza nagyrészt.

Fördős Attila a Fidesz-KDNP színeiben a választókörzetben is elindult, felvállalva, hogy megválasztása estén keresztülviszi a tervet, de az ott élő polgárok továbbra is Kiss Zsoltnak szavaztak bizalmat, aki nagy fölénnyel került be ismét az önkormányzatba. Az új testületben pedig alpolgármesteri posztot kapott.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Marton Zsolt megyéspüspök tárlatvezetése szombaton - Memento 30

Nemrég Matkovich Ilona, városunk új polgármestere is tárgyalt a Lasselberger Hungária Kft vezetőivel. „Mint bizonyára sokan hallották, Václiget mellett korábban új sóderbánya nyílt. A kitermelés megváltoztatta az ott lakók életminőségét, például azért, mert azon a részen nincs vízvezeték hálózat, és a kutak vízszintje a bányatevékenység megkezdése óta valamelyest lecsökkent. Többek között erről tárgyaltam a Lasselsberger Hungária Kft. egyik vezetőjével, aki elmondta, hogy a cégük elfogadva a helyiek igényét, viseli a költségeit annak, hogy ezen a részen kiépüljön a vízhálózat. Ennek részleteiről, és a tervezés mielőbbi megkezdéséről folyamatosan egyeztetünk a cég vezetőivel és a lakosság képviselőivel” – jelentette be a polgármester.

A sóderbánya a helyiek szerint más gondokat is okoz, a megnövekedett teherforgalom például a nyári szárazabb napokon rengeteg port ver fel és számolni kell a zajterhelés növekedésével is. A vízhálózat megépítésével a kitermelő cég viszont azt jelzi, kész együttműködni a bánya környezetében élőkkel. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!