Itt a lista, hogy mikor utalják a nyugdíjakat 2020-ban

A Magyar Államkincstár közzétette a nyugdíjak utalásának jövő évi időpontjait tartalmazó listát a honlapján. 2020-ban öt olyan hónap is lesz, amikor a megszokottnál hamarabb érkezhet meg a járandóság. Az utalással érkező nyugdíjak rendszerint adott hónap 12-én érkeznek meg a számlákra, az államkincstári átutalást követő munkanapon. Azonban előfordul, hogy hétvégére esik 12., ilyen esetben viszont már pénteken megérkezik a nyugdíj.

Jövőre négy ilyen hónap is lesz – írja a mfor.hu. Mindjárt az év első hónapjában hamarabb érkezik meg a nyugdíj, majd áprilisban, júliusban és szeptemberben is 12. előtt már a számlán lesz a járandóság. A kincstári naptár alapján októberben is korábban, már 9-én elutalják a nyugdíjat, de mivel az a nap péntekre esik, a pénz csak hétfőn, 12-én landol a számlákon, ami ugyebár munkanap.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megnyílt a Magyarország 365 kiállítás Budapesten, a Ligetben - Váci fotós művében is gyönyörködhet a közönség

Decemberben pedig már elsején elindítják az utalást, így másodikán meg is érkezik a jogosultakhoz. Itt nem a naptárhatás érvényesül, a kormány döntése alapján az év utolsó hónapjában a lehető legkorábban jóváírják a számlákon a járandóságokat.

Államkincstári utalások 2020-ban (nem azonos a pénz bankszámlán való jóváírásával):

Január 9.

Február 11.

Március 11.

Április 8.

Május 11.

Június 11.

Július 9.

Augusztus 11.

Szeptember 10.

Október 9.

November 11.

December 1.

A dátumokból arra is következtetni lehet, hogy a nyugdíjak utalását külön fogják kezelni az azonnali utalással érintett egyéb pénzmozgásoktól. Jelen állás szerint jövő tavasztól megvalósul az azonnali utalás a magyar bankrendszerben, aminek a lényege, hogy a tranzakciók azonnal teljesülnek, és hétvégén is sor kerül a jóváírásokra. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!