Kavarog a színházi ügy: ki beszélhet, mit mondhat?

Szájzárrendelet kiadásával vádolja a városi önkormányzatban kisebbségben lévő Fidesz-KDNP pártszövetség Matkovich Ilona polgármestert. A városvezető ugyanis december 12-én körlevélben tiltotta meg az önkormányzati cégek vezetőinek, hogy előzetes engedély nélkül nyilatkozzanak. A lépésre a polgármester szerint azután került sor, miután Kiss Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója az elmúlt napokban több országos médiában – a polgármester szóbeli kérése ellenére – arról beszélt, hogy az önkormányzat el akarja lehetetleníteni az általa vezetett intézményt.

Kis Domonkos Márk két hete egy közleményt adott ki, amelyben azt írta: “Nagyon súlyos döntést kellett meghoznunk a jelenleg fennálló körülmények között. A következő premierre tűzött darabunkat, Szerb Antal: VII. Olivér olvasópróbáját kénytelenek vagyunk elhalasztani, ez által veszélybe kerülhet az előadás bemutatása is.” A hír bejárta az országos médiát, a kormánypárti lapok egész sora foglalkozott a témával, amely egyre inkább úgy jelent meg, hogy a váci városvezetés meg akarja szüntetni a színházat.

Az egyre bonyolódó helyzetben Matkovich Ilona többször azt nyilatkozta: szó sincs erről. Egy személyes tárgyaláson csupán azt mondta az igazgatónak, hogy a város nehéz pénzügyi helyzete miatt 2020-ban várhatóan nem tudják biztosítani az idei 40 milliós önkormányzati támogatást, de megpróbálnak segíteni, hogy más forrásokból pótolhassa a kiesett összeget az intézmény.

Az elmúlt napokban azonban tovább folytatódott a városvezetés elleni hadjárat, aminek egyenes következménye lett, hogy írásban tiltotta meg a városi cégek vezetőinek, hogy engedély nélkül nyilatkozzanak – indokolta döntését a polgármester. „A Matkovich cenzúra ellentétes a szólásszabadsággal és azokkal az átláthatósági törekvésekkel, melyeket a kampányban napi szinten ígért” – reagált a váci Fidesz-KDNP pártszövetség a lépésre. Egyben felszólították Matkovich Ilonát, hogy legkésőbb karácsonyig vonja vissza utasítását. Ha ezt nem teszi meg, a váci Fidesz-KDNP az ügyben az ombudsmanhoz és a kormányhivatalhoz fordul – írták közleményükben.

Matkovich Ilona nyilatkozott a városi televíziónak is, és elmondta: az előző önkormányzati vezetés alatt is működött egy szóbeli utasítás, amely korlátozta a városi cégek, intézmények vezetőinek sajtós megszólalásait. Azt mondta, számára elfogadhatatlan, hogy egy városi intézmény vezetője folyamatosan a város vezetését támadja, felhasználva ehhez az országos médiát.

Közismert tény, hogy a városban tevékenykedő újságírók kérdéseit a korábbi időszakban minden esetben a jegyzőhöz kellett eljuttatni és onnan érkezett a válasz is. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!