Kevesebb a baleset a vasúti átjárókban, de több a halálos

Az előző évhez képest idén összességében kevesebb baleset történt a vasúti átjárókban, sajnos azonban több végződött tragédiával. A MÁV vasúti átjáróiban a gyalogosok, kerékpárosok és a gépjárművezetők esetében is a KRESZ megszegése és figyelmetlenség miatt történnek balesetek. Az útátjárókat használók egy része nem veszi komolyan a kockázatot – írja a MÁV. Vácon és környékén az elmúlt hónapokban több vasúti átjáróban volt halálos kimenetelű baleset.

December elejéig vasúti átjáróban 2018 hasonló időszakához képest 16 százalékkal kevesebb, 69 baleset történt, a következményeik azonban gyászosabban alakultak: 21 halálos kimenetelű volt, 12 súlyos, 6 könnyű személyi sérüléssel, 30 eset pedig anyagi kárral végződött, míg tavaly 82 esetből 18 volt halálos, 12 súlyos, 13 könnyű sérüléssel, 39 pedig anyagi kárral járt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Két börzsönyi vasútvonal újul meg

Idén eddig 8 gyalogos lépett figyelmetlenül vonat elé, 5 kerékpáros, 2 motorkerékpáros, 45 személygépkocsi, 4 tehergépkocsi és 3 munkagép nem állt meg időben és ütközött ezért vasúti járművel.

Az útátjárós balesetek hátterében minden esetben a közlekedők figyelmetlensége, a KRESZ előírásainak megszegése áll.  A baleseteket szinte kivétel nélkül az okozta, hogy az autósok, gyalogosok vagy kerékpárosok túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg egy pillanatra kihagyott a figyelmük. Az okok között szerepel még a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni telefonálás is. Gyakran tapasztalható, hogy a gépkocsivezetők nem néznek körül a sínekre hajtás előtt, nem törődnek azzal, hogy a szabályok az átjáró „fokozott óvatossággal” történő megközelítésére intik a közlekedőket.

Néhány a legsúlyosabb idei esetek közül:

  • Január 10-én, Galgahévíz közelében a jól működő fénysorompós kereszteződésben személygépkocsi ütközött egy vonattal, az autó két utasa életét vesztette.
  • Augusztus 21-én, Nagymaros és Verőce között jól működő fénysorompós átjáróban vonat elé hajtott egy személygépkocsi, melyben hárman vesztették életüket.
  • Szeptember 10-én, a tápiógyörgyei állomáson, a Szilvási úti jól működő fény-félsorompós kereszteződésben vonattal ütközött egy személygépkocsi, mely totálkáros lett, a benne utazó két személy életét vesztette.
  • November 17-én, Vácon, a Hosszú utcai jól működő fénysorompós átjáróban a vonat 800 méteren át tolta az elé hajtó személygépkocsit, az autóban utazók a helyszínen meghaltak.
OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Falnak csapódott és felborult egy autó a 2-es úton

Egyértelmű jele a gépkocsivezetők figyelmetlenségének, hogy sokszor vasúti átjáróban haladó vonat oldalának ütköznek a személygépjárművekkel:

  • Január 20-án Sóstóhegy és Kemecse között jól működő fény- és félsorompóval jelzett kereszteződésben egy tehervonat huszonegyedik! kocsijának ütközött egy külföldi rendszámú gépkocsi. Személyi sérülés nem történt.
  • Március 4-én Pápa és Mezőlak, április 8-án Tiszafüred és Füzesabony között, július 7-én Soroksár állomásnál, szeptember 21-én Szabadszállás és Bösztör, másnap Vámospércs és Nyírábrány, november 2-án Szentlőrinc és Szigetvár állomások között, november 19-én pedig Újvenyim megállóhelynél ütközött vonat oldalának egy-egy személygépkocsi. Ezek a balesetek csupán sérüléssel jártak, de következményeik akár súlyosabbak is lehettek volna.
OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Óvintézkedések a koronavírus ellen a gödi Samsungban

A MÁV az útátjárók fejlesztése mellett a rendőrséggel közösen minden évben fokozott erőfeszítéseket tesz, rendszeres akciókkal hívja fel a figyelmet a körültekintő vezetésre és a szabályok betartására. A vasúttársaság ezúton is arra kéri a közlekedőket, hogy vigyázzanak jobban magukra, utasaikra. ♦

DÍSZGALAMBKIÁLLÍTÁS
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!