Kézilabda: Békéscsabán nyert fontos meccset a Vác

Fontos győzelmet aratott első osztályú női kézilabdacsapatunk az év utolsó bajnoki meccsén. A békéscsabai meccsen, bár mindvégig szoros volt az eredmény, nem nagyon forgott veszélyben a győzelmünk: Békéscsabai ENKSE – Váci NKSE 29-31 (13-16).

Gyors gólváltást követően Radosavljevic indítások után szerzett triplájával meglépett a Vác, a hazaiak hét perc elteltével tudták csak újra bevenni a váciak hálóját, ami azért is volt nehéz, mert a világbajnok brazil Arenhart már nagyon korán elkapta a fonalat. A félidő derekán is tartotta négygólos előnyét a bajnokság legfiatalabb csapata (20,8 év az átlagéletkor), ám a sorait rendező lila-fehérek három perc alatt visszajöttek a mérkőzésbe. Ekkor Szilágyi Zoltán kért időt, csapata pedig hamar visszaállította a korábbi különbséget – tudósít a meccsről a hazaiak honlapja.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
A legeredményesebb egyesületként tértek haza a Dunai Sárkányok

A váciak nyitott védekezése alaposan megnehezítette a csabaiak dolgát. Jól játszották meg a szélsőket a váciak, Radosavljevic az 5., a csabai nevelésű Diószegi már a 4. gólnál tartott a hajrában.

Nagyon rosszul kezdte a második felvonást az ENKSE, a váci kapuban Arenhart továbbra is remekelt, mint ahogy a szélsők is gyártották a gólokat. Mínusz ötnél időt kért a csabaiak trénere.

Sikerült ötről háromra faragni a hátrányt, ám az nem segítette a további felzárkózási kísérleteket, hogy kettős emberhátrányba került a Csaba, hetesgólokkal ismét ellépett a Vác. A lila-fehérek próbáltak kapaszkodni, és az 54. percben már csak kettővel vezetett a Vác, de a nagy elszántsággal játszó csabai csapat már nem érte be vendégét.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
A legeredményesebb egyesületként tértek haza a Dunai Sárkányok

“Nagyrészt azzal nyertünk, hogy mindkét félidő elején elkaptuk a fonalat. Jó volt a kapusteljesítményünk és a támadások is hatékonyak voltak, amit a harmincegy gólunk is alátámaszt, ám a védekezéssel nem voltam maradéktalanul elégedett” – összegezte a látottakat a váciak vezetőedzője, Szilágyi Zoltán.

A váci hölgyek legközelebb január 8-án szerdán 19 órakor az érdieket fogadják a sportcsarnokban. (fotó: elorenkse.hu)

NAPLÓ+ előfizetés!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!