Mínuszokban rótták a távot a Mikulásfutás résztvevői

Az év első igazi téli zimankós reggelén kezdődött a 23. Mikulásfutás a város főterén. Több mint 130 óvodás állt a rajthoz szüleikkel, akik kénytelenek voltak gyerekeikkel együtt egy jót futni a felkelő nap fényében. A rajtnál a gyerekek szemében nem annyira, de a szülőkében látszott, hogy bátorságot gyűjtenek, ám amikor elindult a futás és az ovisok nevetve a Mikulás után iramodtak, a szülőkben is visszatért a mozgás öröme, és a célkapuig futottak gyerekeikkel. Lapunknak a főszervező, Bíró György küldött összefoglalót.

Annak érdekében, hogy a versenyzők az eredményhirdetésre érjenek be a célba, lépcsőzetesen indultak a távok, amik a rajtjai a leghosszabbal kezdődtek, és a legrövidebb bulifutás indult el a legkésőbb.

A hosszabb (5 km, 10 km és 22 km) távok futói mikrochipes rajtszámot kaptak, így a célba érés után már megnézhették eredményeiket, amiket az elektronikus rendszer megadott. Több mint 550-en a 2,5 km-es bulifutás távját választották.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Foci: nem takarították el a havat, most magyarázkodnak

A verseny a szokásos bemelegítés mellett a rajt előtti Hull a pelyhes éneklésével zajlott, melyre ezúttal minden versenyző kapható volt, ugyanúgy, mint a Mikulás által a közönség közé dobált sapkákra, amik a mezőnyt pirosra festették.

A verseny legeredményesebb versenyzői a 2,5 km-es távon Fekete Rebeka és Vásárhelyi Máté, az 5,5 km-es távon Néda Júlia és Szinte Bálint, a 11 km-es távon Szunyog Erika és Schwartz-Nagy Attila, a 22 km-es távon Hornyák Zita és Pistyúr Bence voltak. A 4×5,5 km-es váltó futást a Sági Team nyerte, amelyet a váci futásokról jól ismert Sági József és gyerekei – Sági Barbara, Zsófia, Botond – alkottak. A versenyt több fogyatékkal élő sportoló, köztük egy handbike-os is teljesítette, és többen futottak babakocsit tolva, vagy házi kedvenceikkel együtt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Női kézilabda: az FTC beállója hazatér, Vácon folytatja

Az iskolák közötti versenyt az idén is az Árpád iskola nyerte, ahol nem csak a diákok, hanem a tanárok is csapatostul teljesítették a távot, ezzel megelőzve a dunakeszis, és a fóti diákokat.

A versenyen ezúton is példamutatóak voltak a hitéletet képviselők is. Dr. Sztankó Attila atya köszöntötte a 22 km-es futást, majd ő is csatlakozott a mezőnyhöz és a lista első harmadában célba is ért. A baptisták, a Hit Gyülekezete és az ádventisták a befutók frissítésében segítettek.

Sokan jöttek úgy futni, hogy cipős dobozba ajándékot csomagoltak és odaadták a Baptista Szeretetszolgálat aktivistáinak, akik december 19-ig gyűjtenek a rászoruló gyerekeknek karácsonyi ajándékokat. Berczelly Réka, a szeretetszolgálat szóvivője – miután ő is lefutotta a távot – megköszönte a segítséget a futóknak és elmondta, hogy a város főterén továbbra is van lehetőség az ajándékozásra. Ebből az alkalomból a város nevében Inotay Gergely alpolgármester nem csak köszönetet mondott, hanem egy verset is elmondott, mellyel sikerült a kifáradt futók lelkébe egy kis melegséget lopnia ezen a fagyos decemberi napon.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
A pálya alkalmatlansága miatt elmarad a váciak meccse

A város polgármestere, alpolgármesterei és számos képviselő, sőt még a rendőrkapitány is ellátogatott a versenyre. Futottak, vagy segítettek a szervezésben. Így ők is részesei lettek ennek a sportünnepnek, amikor több mint 200 diák és szervező – Bíró György és BARÁTAI – dolgozott azon, hogy egy jó hangulatú, biztonságos versennyel zárják ez évet a sportolni szerető városlakók.

Az eredmények megtekinthetőek a www.futavac.hu honlapon, és az ünnepek után el lehet kezdeni a felkészülést a Fut a Vácra, melynek tervezett időpontja 2020. június 7. vasárnap. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!