Színházi élményt minden általános iskolásnak

A nemzeti identitás erősítését célzó programokról szóló 1042/2019. (II. 18.) Korm. határozat alapján 2019. november 15-én útjára indult a Lázár Ervin Program, amely szociális helyzettől és lakóhelytől függetlenül minden, az 1–8. évfolyamon tanuló általános iskolai diák részére tanévenként egyszeri alkalommal ingyenesen biztosítja a színházi, tánc- és cirkuszi előadások, komolyzenei hangversenyek, illetve az őshonos állatok bemutatóhelyei látogatásának élményét. A kiíró az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága, a Program végrehajtásáért a Klebelsberg Központ, valamint az ország valamennyi tankerülete felel.

A Váci Tankerületi Központ azon huszonkét kiemelt tankerület közé tartozik, amelyek területén kőszínház található. Ezért saját tanulói színházi élményhez való juttatása mellett menedzseli a Balassagyarmati Tankerületi Központ Rétsági járása, valamint a Dunakeszi Tankerületi Központ Aszódi és Dunakeszi járása 3. és 5. osztályos iskolásainak a Váci Dunakanyar Színház előadásaira történő eljutását is.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Megérkeztek az első kisgyermekek az új váci bölcsődébe

A Program keretében a Tankerület hatodik osztályosai a Fővárosi Nagycirkuszba látogathatnak, míg a nyolcadik évfolyamosok választhatnak többek között a Magyar Állami Operaház, a Budapesti Operettszínház és a Pesti Magyar Színház előadásai közül.

Az első, második, negyedik és hetedik osztályosokhoz a Programba bevont, az EMMI által jóváhagyott társulatok látogatnak el. A program ebben a tanévben várhatóan 2020. április 30-án fejeződik be.

A Lázár Ervin Programra a kormány idén 6 milliárd, 2020-tól beépülő jelleggel évente 5,5 milliárd forintot szán. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!