Az utóbbi időben nagy vihart kavart idehaza, hogy kiderült, több színházban is voltak úgynevezett zaklatási ügyek. Az egyik érintett az Újszínház: a Színházi Dolgozók Szakszervezetéhez, illetve Karácsony Gergely főpolgármesterhez is elküldte Szántó Péter, az Újszínház volt ügyelője a levelét, amelyben a Mihályi Győző által 2016 februárjában elkövetett állítólagos szexuális zaklatásról ír, illetve a történtek kivizsgálását kéri. A leírásból kiderül: az állítólagos zaklatás akkor történt, amikor a társulat Vácott vendégszerepelt.
A 2016-os februári eseményeket a színházi folyosói beszélgetések alapján rekonstruálja Szántó Péter, azokról tehát nincs közvetlen tudomása. E szerint a társulat Vácon vendégszerepelt, a Paulay Ede utcában ezért csak a Dózsa című monodrámát lehetett műsorra tűzni. (Ennek főszereplője Mihályi Győző volt.) Vagyis, ha történt is valami, az a társulat nagy részének a távollétében zajlott – írja a HVG.
Szántónak az általa ügyelt előadások egyikén egy másik öltöztető kolléga azt mondta, hogy a továbbiakban minden ügyelői hívás (utasítás) ellenére nem lépnek be az illető öltözőjébe. A bejelentő a levélben úgy fogalmaz: „Mindenki tudta, hogy a kolléganő és édesanyja, (aki szintén a színház munkatársa) Dörner György igazgatóhoz fordult. Mivel két próba közt sok időt töltöttem a színház titkárságán, több kolléga jelenlétében magam is több részletet hallottam az ügyről a sértett édesanyjától. Vagyis a társulat egyre nehezebben tudott pusztán folyosói pletykaként tekinteni a helyzetre.”
Az ügyben vizsgálat indult. Lépett az illetékes minisztérium, az EMMI és a fővárosi önkormányzat is. ♦