Vízilabda: TAO-támogatásról tárgyal a polgármester

Polgármesteri közvetítéssel teremtődhetnek meg az anyagi feltételei, hogy megkezdődjék a váci uszoda szociális blokkjának régen várt felújítása. Mint ismeretes, a látványsportágak – köztük a vízilabda – fejlesztésére évente nyílik abból forráslehetőség, hogy a nyereségesen működő vállalkozások a társasági adójuk egy részét nem az államnak, hanem célzottan egy-egy sportszervezetnek utalják át. Ezt a lehetőséget többé-kevésbé sikeresen aknázták ki már eddig is például városunk kézilabdásai, labdarúgói.

Az OB II-es férfi vízilabda bajnokságban szereplő Váci Vízilabda SE korábban eredményesen pályázott az uszoda gépészeti felújítására, de a TAO-lehetőséggel mód nyílt a létesítmény szociális blokkjának (öltözők, illemhelyek, előtér) rendbetételére, fejlesztésére is. Mindehhez a saját önrészt – több más sportág helyi TAO-s beruházásaihoz hasonlóan – a város fejlesztési hitel felvételével biztosította a klub számára – írja a városháza honlapja.

Sajnos, az évek során az önrészen túli összeg vállalkozások általi TAO-befizetése nem volt biztosított, így a felújítás második üteme mindezidáig nem valósulhatott meg. (Erről szó volt idén januárban a szakbizottsági ülésen is.) Az ügy fontosságára tekintettel Matkovich Ilona a váci egyesület vezetésével keresi a megoldást a szövetség által engedélyezett keret feltöltésére.

A polgármester közbenjárásának köszönhetően több helyi vállalkozás is kész támogatni TAO felajánlásával a fejlesztési terveket. A Magyar Vízilabda Szövetség illetékeseivel is felvette a kapcsolatot a városvezetés annak érdekében, hogy a 2016-os tervezői költségbecsléshez képest megnövekedett kivitelezési költségekhez finanszírozási forrásokat találjanak. A felújítás 70 százalékban TAO-forrásokból, 30 százalékban önkormányzati támogatásból valósulna meg. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!