A taxis, aki mentős, segített az idős deákvári férfin

Érdekes és kedves történetet osztott meg velünk olvasónk. „Tavaly december 11-én apukámat többszöri telefonálás után sem tudtam elérni. Éreztem valami baj lehet vele. Apukám 85 éves elmúlt. Negyed 7-kor taxit hívtam. Útközben a feszültség miatt elmondtam a taxisnak, hova megyek: Deákvárra az édesapámhoz, aki nem veszi fel a telefont, valami baj lehet vele! Elmondta a taxis, hogy ő tulajdonképpen mentős Dunakeszin főállásban. Felajánlotta a segítségét, hogy megnézi édesapámat. Be is jött velem a lakásba és bebizonyosodott a baj, orvosi segítségre volt szüksége apukámnak” – mondta Lesták Györgyné (Molnár Klára) és Molnár Gábor.

A „taxis mentős” megnézte és ő a saját telefonján felhívta a kollégáit, a mentőszolgálatot. Elmondta röviden a problémát és kocsit kért az idős édesapa részére! Meg is várta a kollégáit, elmondta, mit tapasztalt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

„Ezt a remek fiatal embert, a »mentős taxist«: Tóth Richárdnak hívják! Nagyon hálásak vagyunk testvéremmel együtt a fiatalembernek. Szeretnénk megköszönni az emberséges, önzetlen segítségnyújtását! Nagyon hálásak vagyunk neki!” – tudtuk meg. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!