Egy javaslatát támogatta az ellenzéknek az Összefogás

Hétfőn sajtótájékoztatót tartottak Mokánszky Zoltán és Pető Tibor (Fidesz-KDNP) képviselők a testületi ülésre beterjesztett önálló képviselői indítványaikkal kapcsolatban. A keddi ülésen azonban ezek közül csupán azt támogatta a Összefogás Vácért frakció, hogy a polgármester kezdjen tárgyalásokat Karácsony Gergely fővárosi főpolgármesterrel az általa felvetett forgalomkorlátozással kapcsolatban.

Az önálló képviselői indítványok sorát Mokánszky Zoltán javaslata nyitotta, aki azt szerette volna elérni, hogy Matkovich Ilona polgármester kérjen bocsánatot a város polgáraitól, hogy megalapozott számítások nélkül lemondott az ötmilliárdos multifunkciós sport- és rendezvénycsarnok építésének lehetőségéről.

Matkovich Ilona kikérte magának, hogy neki meg kellene követnie bárkit is. Megismételve önmagát, elmondta: egy ekkora csarnok fenntartására jelenleg nincsen pénze a városnak. Jelezte, decemberben pont az ellenzék javaslatára fogadták el azt a nyolc pontot, amelyben azt kérik a kormánytól, hogy ezt az összeget más fejlesztésekre használhassák fel.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Bérlakás Vácott sem jár 800 ezres jövedelemnél

A vitát végül Rozmaring Sándor (Összefogás Vácért) javaslatának elfogadása zárta le. A képviselő azt kérte, hogy a volt városvezetők kérjenek bocsánatot a város polgáraitól azért, hogy 2018 óta nem valósult meg a fejlesztés, és nem készült a projekttel kapcsolatban semmilyen megvalósíthatósági tanulmány sem.

Karácsony Gergely, Budapest polgármesterének azon kijelentése ellen tiltakozott az ellenzék, amely szerint korlátozni kívánja az autóval való bejutást a fővárosba, ezzel az ingázók életét nehezítve. Pető Tibor javaslata szerint Matkovich Ilona ezzel kapcsolatban kezdeményezzen tárgyalást vezetőtársával, valamint minden találkozón egyeztessen erről vele és ezekről készüljön tájékoztató is.

Jess Kinga (Összefogás Vácért) a klímaváltozásra hívta fel a figyelmet a téma kapcsán, és arra szólított fel, hogy a városon belüli közlekedésnél tegyük le az autót. Szerinte azonban fontos lenne a vasúti és a tömegközlekedés javítása is. Inotay Gergely (Összefogás Vácért) alpolgármester pedig az emeletes vonatokkal kapcsolatban szólt hozzá a témához, ugyanis az ígéretek szerint már 2019 év végétől közlekedniük kellene a vasútvonalon. Kérte, hogy levélben forduljanak az illetékesekhez az ügyben, illetve a MÁV vezetőjét is keresse meg a város, a folyamatos közlekedési problémák miatt.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Már megjelent a Váci Hírnök idei első száma

Tótváradi-Nagy Bence (Összefogás Vácért) arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbi országgyűlési képviselő ígéretet tett a Duna híd építésére, Pető Tibor pedig tárgyalásokat is folytatott alpolgármesterként a kérdésben. Szerinte a volt városvezető adjon írásbeli tájékoztatást az egyeztetésekről.

A javaslatokat a polgármester külön-külön tette fel szavazásra. Egyhangúlag fogadták el a Karácsony Gergellyel való egyeztetést, ám az eredeti határozati javaslat többi részét nem támogatta a többség. Elfogadták még Inotay Gergely és Tótváradi-Nagy Bence javaslatát is.

Manninger Péter (Fidesz-KDNP) előterjesztésében tárgyaltak arról a polgármesteri utasításról, amely „szájzár-rendeletként” híresült el a sajtóban. Javaslata szerint azonnal helyezze hatályon kívül a szerinte a szólás szabadságát korlátozó utasítást Matkovich Ilona.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Ha kutyapiszok-gyűjtőt kér, azt engedélyeztetni kell

Molnár Nándor (Összefogás Vácért) szerint érthető az utasítás elrendelése, amely nem aránytalan és nem indokolatlan.

Fehér Zsolt (Összefogás Vácért) felkérte a polgármestert, hogy mindenképpen tartassa be az utasítást. Ferjancsics László (Összefogás Vácért) alpolgármester arról beszélt, hogy az utasítás szinte teljesen megegyezik a polgármesteri hivatal hatályos SZMSZ-e idevonatkozó részével. Végül a passzust Matkovich Ilona olvasta fel, amely hasonló szabályozást tartalmaz, mint az ő utasítása. Végül pedig kérte Manninger Pétert, hogy ezt a szabályozást is adják majd át az ő utasítása mellé az ombudsmannak. A grémium végül 9 igennel Fehér Zsolt javaslatát támogatta. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!