Előléptették a váci rendőrkapitányt, a megyére megy

Távozik Latorovszky Gábor váci rendőrkapitány, Nagy László dandártábornok, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének döntése alapján ugyanis február 1-től ő vezeti a bűnügyi igazgatóságot, mint bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes. Latorovszky Gábor irányításával a váciak folyamatosan a megye élvonalába tartoztak, a városban sikerült fenntartani a polgárok nyugalmát és mindenki biztonságban érezhette magát.

“Közel egy negyed évszázados rendőri munkámat a Váci Rendőrkapitányságon 2020. január 31-én befejezem. A közel 25 évből az elmúlt 15 évben lehetőségem volt először helyettesként, majd ezt követően majdnem 7 évig kapitányságvezetőként szolgálni az illetékességi terültünkön élő állampolgárokat és együtt dolgozni nap nap után azon, hogy szülővárosom és lakóhelyem, Vác városa mellett a többi 34 település közbiztonsága, bűnügyi helyzete kiegyensúlyozott és valamennyi település biztonságos legyen” – írta a távozását bejelentő levelében.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Révész Ákos József ezredes az új váci rendőrkapitány

Latorovszky Gábor kapitányi megbízatását két éve hosszabbították meg. Az érvényes jogszabályok szerint ebből a beosztásából két ciklus után, három év múlva mindenképpen távoznia kellett volna. A korábbi váltásban talán szerepe volt annak is, hogy pár hete nyugdíjazás miatt új megyei főkapitányt neveztek ki.

“A munkám során számtalan értékes embert ismertem meg és alakítottam ki munkakapcsolatokat és együttműködést mindenkivel, akivel akár személyesen, akár az általa képviselt szervezettel, hatósággal segítette, támogatta munkámat és tenni akart a közbiztonság javítása érdekében. Olyan erőt adtak, értéket teremtettek számomra ezen, támogató és munkámat segítő kapcsolatok, melyekért nem lehetek eléggé hálás. Új beosztásomat tekintve az élet lehetővé teszi számomra, hogy Pest megye teljes területét szolgáljam és figyelmemet ezáltal rajta tartsam a számomra oly kedves és sokat jelentő váci és szobi járás területén található településeken” – írj a távozó váci rendőrkapitány.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Révész Ákos József ezredes az új váci rendőrkapitány

Hogy ki lesz az utódja, azt várhatóan hamarosan bejelentik. ♦

Csatlakozz hozzánk!
Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!