Laczi Sarolta: újratervezés és a feltételek javítása

A novemberi képviselő-testületi ülésen született döntés értelmében az elkövetkező időszakban Laczi Sarolta látja el a Madách Imre Művelődési Központ igazgatói feladatait. A cikk a Váci Napló karácsonyi számában jelent meg.

– Mennyiben jelent különös kihívást a pályáján a hovatovább a második otthonának mondható művelődési központ igazgatói tisztsége? – kérdeztük az új intézményvezetőt.

– Voltaképp nem jelent majd nagy újdonságot, meglepetést az új feladatköröm, hiszen amikor 2000-ben elvégeztem az egri főiskolán a magyar-művelődésszervező szakot, szinte rögtön megpályáztam itt egy álláshelyet, sikerrel, így augusztus elejétől munkába is álltam. Ez az első, és eddigi egyetlen munkahelyem, ahol már vezetői tapasztalatot is szerezhettem, hiszen volt egy másfél éves időszak, amikor megbízott vezetőként kellett helytállnom, illetve több éve szakmai igazgató-helyettes vagyok. Igazából nem is a második, hanem az első otthonom a művelődési központ, így igen gyakran előfordul, hogy a kislányom is ide jön iskola után, itt írja meg, tanulja a leckét, hogy aztán valamikor későn este együtt menjünk haza. Hozzáteszem, soha nem tartottam lényegesnek, milyen titulus van a nevem mellett, most sem számít ez. Az a lényeg, és egyben az egyik legsürgetőbb feladat, hogy kiegészítsük az utóbbi időben igencsak megcsappant létszámú szervező csapatot, és így megerősödve vágjunk bele az előttünk álló új feladatokba, az utóbbi évekétől némiképp eltérő, az együttműködést jobban előtérbe helyező, oldottabb munkahelyi légkörben.

– Most, az év végi, a karácsonyt közvetlenül megelőző időszakban gondolom jöhet egy kis pihenés önnek és a kollégáinak is.

– Valóban jut pár nap a feltöltődésre, de rá is fér mindenkire, hiszen a létszámhiányból adódóan is nagyon fáradságos hónapok vannak mögöttünk. Persze azért már várjuk az ünnepek közötti és utáni újrakezdést, és itt hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy felhívjam a figyelmet néhány óév végi, újév eleji kiemelt programunkra. A főtéri adventi vásár eseményei mellett itt a házban november 27-én Csányi Sándor színművész lesz a vendégünk önálló estjével, 30-án a nagyon népszerű Ismerős Arcok együttes koncertjére várjuk a közönséget, már a jövő év legelején, január 4-én este pedig a Vác Civitas Szimfonikus Zenekar újévi gálaműsorára. Ezzel köszöntjük a 2020-as esztendőt, ami reményeink szerint mindenkinek nagyon boldog lesz és sikereket hoz.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Február közepe van, lassan mégis itt a tavasz?

– Térjünk át a programtervre, műsorpolitikára! Van-e például olyan műfaj, olyan korosztály, amelyek vonatkozásában színesíteni kívánják a kínálatot, illetve esetleg akad-e olyasmi, ami nem bizonyult sikeresnek, így inkább nem helyeznék annyira előtérbe a repertoárban?

– Azt gondolom, hogy az alapok stabilak, tehát a műsorszerkezetünkön nagy mértékben nem kívánunk változtatni. Ugye a fesztiválprogramjaink már évtizedes múltra tekintenek vissza, ezek a programcsokrok a reklámozás szempontjából is segítik a közönségszervezést. A Mozgó Mozi sorozatunk, a különböző zenei klubjaink igen népszerűek, ezeket is folytatni fogjuk. Ugyanakkor mindenképp be kell vonnunk új programelemeket, amelyek az utóbbi időben háttérbe szorultak, bár a közönségigény adott, illetve a modern kor igényeit is fontos szem előtt tartani. Hogy csak néhány dolgot említsek: nagyon hiányzik például az operett, ebben már tettünk is lépéseket, így január 26-án visszatér a művelődési központ falai közé a Váci Szimfonikus Zenekar, repertoárjukban népszerű filmzenékkel, operett részletekkel, és további hasonló tematikájú hangversenyeket is tervezünk velük. Ahogyan a hangsúlyozottabban a komolyzenét képviselő Vác Civitas Szimfonikus Zenekarra is hosszú távon számítunk, rendkívül elismerésre méltó az a színvonal, amivel megörvendeztetnek mindannyiunkat a hangversenyeiken. Aztán nagyon szeretnénk még jobban nyitni a fiatalok felé, ebben nagyon jó lehetőség a Hangfoglaló program, ezeket a koncerteket szeretnénk egy kicsit kibővíteni, újabb és újabb népszerű együttesek meghívásával, és akár az egyszer már elindított ifjúsági napok egy új formában történő felélesztésével, amikor minden terünkben számos, a korosztálynak szóló programmal várnánk a középiskolásokat és a huszonéveseket. A középkorú és idősebb generációk tagjainak kedvezve tágítani szeretnénk a rock & roll klub sorozatában fellépő zenekarok körét, a nótakedvelőknek is igyekszünk majd meghívni országosan ismert előadókat. Nagyon sok tervünk van, színesíteni szeretnénk a kínálatot korosztályok szerinti bontásban, érdeklődési kör szerint is, de a pontosítás természetesen a jövő évi költségvetésünk függvénye lesz.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Elhunyt dr. Csécs Ilona, a kórház onkológus főorvosa

– Nem mehetünk el szó nélkül a művelődési központ infrastrukturális színvonala mellett, ami bizony igencsak leromlott.

– Ez tényleg így van, abban a húsz évben, amióta itt dolgozom, komolyabb felújítás egyáltalán nem volt, de mostanában már a karbantartás is akadozott a szűk költségvetési keret miatt. Kétségtelen, hogy teljes körű rekonstrukcióra lenne szükség, viszont ez messze túlmutat nem csak az intézmény, de az önkormányzat jelenlegi pénzügyi lehetőségein is. Így egyelőre arra kell törekednünk, hogy különböző kisebb pályázatok révén, illetve a saját forrás gondos beosztásával mielőbb elkezdjük a legnagyobb gondok megoldását, és most csak három valóban égető problémát emelek ki: a színházterem állapotát mind a nézőtér, mind színpad vonatkozásában, az elektromos hálózat elavultságát, kicsiny teljesítőképességét, a bejárati részen az ajtók korszerűtlenségét, hiszen nehezen nyithatók, nem szigeteltek, így az aula fűtése nagyon megnöveli a fizetendő számlaösszeget.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK
Akinek vannak pillanatai, amikor legyőzi az időt

– Külön bekezdést érdemel a Váci Világi Vigalom, ezzel kapcsolatban milyen elképzelések körvonalazódnak?

– A Váci Világi Vigalom nyilvánvalóan azért volt egyedi a nyári fesztiválok sorában, mert ott volt a tartalmában az erőteljes barokk jelleg. Sokakkal együtt úgy gondoljuk, hogy újra érdemes visszatérni az alapokhoz, mert az utóbbi években nyújtott kínálat ezt az egyediséget nem tükrözte igazán. És ami még talán ennél is fontosabb, hogy a legpopulárisabb produkciókat sem mellőzve ugyan, de azért mozduljunk el egy kicsit a komolyabb műfajok felé, tegyük tematizáltabbá a műsort. Így a főtérre leginkább a világzenei, a színházi előadások illenek talán, a Duna-parti nagyszínpadon léphetnének fel továbbra is a népszerű könnyűzenei együttesek, úgynevezett rétegműfajok előadói lehetnének a főszereplők például a Pannónia Ház udvarán, a Zenepavilonnál a helyi zenekarok, a templomokban a komolyzenei együttesek, egyéni előadók. Megkezdődött tehát a vigalom kapcsán az újratervezés, amihez várjuk a lakosság észrevételeit, javaslatait, kívánságait is – ahogyan egyébként a művelődési központ egész éves működése kapcsán ugyancsak számítunk az együttműködésükre. Keressenek bennünket bizalommal! ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!