Otrokovice az összekötő kapocs Csehországgal

Folytatva a városvezetés a hazai és külföldi kapcsolatfelvételeket szorgalmazó találkozóit, csütörtökön délben a városházán fogadta Csehország magyarországi nagykövetét a polgármester. A megbeszélés eredményeként már a közeljövőben erősödhetnek városunk csehországi kapcsolatai, különös tekintettel az Otrokovicével fennálló testvérvárosi együttműködésre.

A városháza honlapjának beszámolója szerint a Matkovich Ilonával folytatott beszélgetése során kiderült, hogy Bial Tibor cseh nagykövet polgármesterünkhöz hasonlóan külkereskedelmi diplomával rendelkezik. Mivel anyanyelvi szinten beszél magyarul, az eszmecsere végig a mi nyelvünkön folyt. A közvetlen tárgyalásokat a nagykövet már nem sokkal a magyar önkormányzati választás után kezdeményezte, melyhez nagy segítséget nyújtott a váci szlovák nemzetiségi önkormányzat elnöke, dr. Alt Gyula is.

A megbeszélések során teljes volt az egyetértés, hogy mélyíteni kell Vác és Otrokovice együttműködését, a két város között fennálló szerződést gyakorlati tartalommal kell megtölteni. Elsősorban a fiatalokat céloznák meg a kapcsolatok kiszélesítésében. Bial Tibor ismertette azokat a lépéseket, melyekkel nyitottságra törekszenek. Példaként említette, hogy közös rendezvényeket szerveznek azon települések képviselőinek bevonásával, akiknél testvérvárosi kapcsolat áll fenn.

OLVASÁSRA AJÁNLJUK  Ismét örökbefogadó és sétáltató nap szombaton a Zöld menedék telephelyein

Megegyeztek abban is, hogy a közös történelmi múlt jelenkori ápolásával mindkét fél szerencsésnek tartja például a barokk Vác Mária Terézia korát idéző eseményeinek ismételt felelevenítését.

Matkovich Ilona polgármester és Bial Tibor nagykövet végül megállapodott abban, hogy a mostani kapcsolatfelvételt az adott területek szakértőinek bevonásával a közeljövőben részletes elképzelésekkel, tervekkel bővítik ki. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!