Rekordbefizetés a bliccelés miatt kiszabott bírságok után

Tavaly a bliccelő utasok által befizetett követelésbehajtásból származó befolyt bevétel meghaladta a 103 millió forintot, amire az elmúlt öt évben nem volt példa.

Több, ötéves rekord is megdőlt 2019-ben. Míg 2017-ben összesen 63 millió forint folyt be utólagosan a vasút kasszájába a kiszabott bírságokból, 2018-ban ez a szám 46 százalékos növekedéssel 93 millió forintra emelkedett, 2019-ben pedig további 10 százalékkal több, 103 millió forint lett az éves bevétel, amire az elmúlt öt évben nem volt példa. 2017-ben és 2018-ban is 35-35 ezer jegyzőkönyvet állítottak ki a jegyvizsgálók bliccelés vagy egyéb vasúti szabálysértés miatt,  2019-ben pedig 30 ezer alkalommal szabtak ki bírságot 313,1 millió forint értékben.

Vasúttársaság 2019-ben összesen 794 egy összegű és 2334 részletfizetésre irányuló fizetési megállapodást kötött, valamint 33,8 ezer felszólítást küldtek ki levélkampány keretében.

Háttér-információk

 A MÁV-START munkatársai telefonhívásokkal, levélkampányokkal, SMS-ekkel szólítják fel az adósokat és ösztönzik őket együttműködésre. A követelésbehajtási kollégáknak széles eszköztár áll rendelkezésére az adósok fizetési hajlandóságának növelése, a követelések rendezésének feltételeit tartalmazó fizetési megállapodások megkötése érdekében.

Bizonyos nagyságrendig saját hatáskörben dönthetnek részletfizetésről, halasztásról, esetleges mérséklésről, így módjukban áll az adósok számára egyedi fizetési konstrukciókat kidolgozni. A tartozás rendezése, az adósság megfizetése nem csak a vasút, hanem az utas érdeke is.

A fizetést megtagadó, a fizetési megállapodásban foglaltakat be nem tartó utassal szemben jogi eszközökkel lép fel a vasúttársaság. Az együttműködést megtagadók fizetési meghagyást kapnak, végső esetben pedig végrehajtás alá vonják jövedelmüket, ingó és ingatlan vagyonukat, a jogi eljárás jelentős költségei pedig szintén az adóst terhelik.

Az elmúlt időszakban a sajtó sokat foglalkozott azzal a hírrel, mely szerint egy rendszeresen bliccelő férfit, akit a Nagykátai Járásbíróság első fokon folytatólagos csalás miatt börtönbüntetésre ítélt, a Budapest Környéki Törvényszék felmentett a büntetés alól, a bliccelésről pedig kimondta, hogy az nem bűncselekmény. Fontos megjegyezni, hogy a bliccelés soha nem volt bűncselekmény, a nagykátai bíróság ítéletéhez egyedi és rendkívüli körülmények vezettek. Azonban a büntetőjogi tényállástól függetlenül, a vasúti büntetések a követelésbehajtás, illetve a polgári jog eszközeivel továbbra is érvényesíthetők, melyet a követelésbehajtási eredmények mindennél jobban bizonyítanak. Az ítélet a vasúttársaság számára emiatt érdeksérelmet nem okoz.

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!