Szávai Attila: tudni kell az irányt

Szávai Attila több szálon kötődik Váchoz. Nevét azonban országszerte ismerik, hiszen már több műfajban is megcsillantotta tudását. Nemrég jelent meg legújabb novelláskötete a Távoli vidékek felé. Ennek kapcsán beszélgettünk.

– Életrajzodat olvasva, sok írói tevékenységben kipróbáltad magadat. Voltál újságíró, prózát írtál, novellákat, de még a humor területén is megvillantottad tudásodat. Írónak, újságírónak vagy humoristának érzed magadat inkább?

– Humoristának biztos nem, bár van bennem hajlam az iróniára. Régebben nyertem többek közt egy amatőr humoristáknak kiírt pályázaton is, országosan ismert igazi humoristáktól vettem át a díjat, de ebben nagyjából ki is merült ez a téma. Volt egy írói korszakom, amikor sokkal inkább előtérbe került a szövegeimben az irónia, a görbe tükör, a laza, jópofa, kissé bolondos karakterek. Sokat és rendszeren publikáltam ilyen viccesnek mondható írásokat a hazai és határon túli sajtóban. Ezekből aztán két könyv is született. Sőt ezekben az években írtam egy egyfelvonásos színpadi művet is, amit aztán előadtak Budapesten a Merlin Színházban és Salgótarjánban, a Zenthe Ferenc Színházban. Nem sokkal később nyomtatásban is megjelent egy kortárs drámákat tartalmazó kötetben. Ez egy érdekes alkotói korszak volt, azóta persze lehiggadtam, megkomolyodtam irodalmilag is, ha lehet ilyet mondani. Legutóbbi két novelláskötetem már inkább komoly témákat feszeget. A társadalmi folyamatokra is érzékenyebben reflektál. Sokat ad az írói világomhoz, hogy évekig dolgoztam egy napilapnál. Rétság és a kistérség tudósítója voltam a Nógrád Megyei Hírlapnál, ezáltal rengeteg embert, emberi sorsot ismertem meg.

– Hogyan fér meg ennyi minden egy emberben? Honnan meríted az ihletedet, mi inspirál az írás közben?

– A néhány hete megjelent legújabb könyvem – Távoli vidékek felé – Napkút Kiadó, 2019 – negyven szöveget tartalmaz. Mindegyik novelláról elmondható, hogy a hetven-nyolcvan százaléka a valós életemből táplálkozik és csupán húsz-harminc százalék a fikció, az írói fantázia.

Szeretek nyitott szemmel és nyitott lélekkel járni-kelni a világban. Valahogy fogékony, érzékeny vagyok az emberekre, az érdekes karakterekre. Arra, ahogy az emberek viszonyulnak egymáshoz, a mikrovilágukhoz és az őket körülvevő tágabb világhoz. Az évekkel ezelőtti drámaírói korszakom jó hatással van rám, hiszen ráéreztem arra, miként lehet dinamikus dialógusokkal szituációba hozni embereket, emberi viszonyokat. Az akkori tapasztalatokat a mai napig kamatoztatom a szövegeimben. De volt egy versírói néhány évem is, rögtön a pálya elején, még mielőtt a próza irányába fordultam. Abból az időszakból annyi maradt meg, hogy például a tájleíró részeket szeretem kissé lírai módon ábrázolni.

– Évtizedek óta váci kötődésű vagy. Ide jártál iskolába, itt voltál katona, itt is dolgozol, itt ismerted meg a kedvesedet, aztán nemrég mégis Pencre költöztél.

– Alapvetően nógrádi ember vagyok. Több mint harminc évet éltem a megyében, Rétságon. Hét évvel ezelőtt költöztem Vácra, egy deákvári panellakásba. Ott ismerkedtem meg egy csodálatos nővel, akivel aztán úgy döntöttünk, hogy Pencen folytatjuk a közös életünket. De ettől persze még imádjuk Vácot.

– Korábban erdélyi és szlovák lapnál is megfordultál, 2019-ig a Palócföld szerkesztője voltál.

– 2006 és 2010 között az erdélyi Új Kelet című hetilap egyik magyarországi novellaszerzője voltam. 2007 és 2010 között az Új Szó című szlovákiai magyar nyelvű napilap szerzője (a lap hétvégi Szalon mellékletének egyik novellaszerzője) és ezekben a sűrű irodalmi években lettem a Palócföld folyóirat szerzője is. Aztán évekkel ezelőtt a szerkesztője is lettem. Ma már nincs kapcsolatom a Salgótarjánban szerkesztett folyóirattal.

– Távoli vidékek felé, ez az új novellád novellásköteted címe, ami nemrég jelent meg a Napkút Kiadó gondozásában. Az ismertetőjéből egy mondat megfogott: „A lelkünkben megbújó helyszínekről és formákról, az emberi lét olykor szomorú, olykor humoros mélységeiről készült közeli pillanatképek ezek a szövegek, melyek a bennünk rejlő távoli vidékekre kalauzolják az olvasót.” Milyen bennünk rejlő vidékekre kalauzolsz minket, olvasókat?

– Legújabb könyvemben negyven novella olvasható, ezek mindegyike megjelent az országos sajtóban. Sok olyan írás van a negyven között, ami Váccal kapcsolatos. Három év munkája a kötet. Jelenleg az országos bemutató turné tart, sok helyre eljutottunk, van még idén néhány bemutató, magam is meglepődtem, hogy mennyi helyen ismerik a nevemet, az írásaimat.

Az emberi élet is tele van állomásokkal, fontos történésekkel, ahol lehetőség nyílik megmutatni magát az utazónak, megmutatni a hibáit, erényeit. Hogy aztán gazdagabban folytassa, amit elkezdett. Az emberi sors, az emberi lélek is tele van elképesztő mélységekkel, néha távolinak tűnő helyekkel, amelyek felé, ha elindulunk, elképesztő erőket tapasztalhatunk meg. Sok ember önmagán kívül keresi a csodát, a nagy dolgokat. Miközben azok valójában bennünk vannak. Csak tudni kell az irányt, hogy merre érdemes indulni.

A kötet megvásárolható a nagyobb könyvesboltokban, a kiadónál és dedikálva a szerzőnél is. (fotó: Jelencsik Péter)