Tavaszi nagytakarításra mozgósít az alpolgármester

Folytatja a személyes harcot is az éj leple alatt szemetelőkkel Kiss Zsolt alpolgármester, aki önkormányzati képviselőként az elmúlt években már szembesült azzal, hogy nem csak a választókörzetében, hanem a külterületek sok helyén keletkeznek szinte egyik napról a másikra illegális szemétlerakók. A Váci Napló is többször foglalkozott régebben és pár napja is a témával, hiszen azon túl, hogy szükség lenne egy városi hulladékudvarra, elvárható a polgárok felelős magatartása is.

„Az elmúlt napokban felmértük a városunkban található nagyobb illegális hulladéklerakatokat. Rendőrségi feljelentéseket is tettünk, illetve a területek tulajdonosaival közösen tervezzük a szeméthegyek felszámolását. Szeretnénk, ha érezhetően tisztább lenne a városunk. Ezért továbbra is várjuk a jelzéseket, esetleg a tettenéréseket az illegális szemetelőkkel kapcsolatban. Tavasszal jön a nagytakarítás, kérem jelezze mindenki felém, aki részt kíván benne venni. Minden segítségre szükségünk van” – hívja a polgárokat közös cselekvésre a városvezető.

Kiss Zsolt Facebook-oldalán várja az érdeklődők jelentkezését. ♦

Oszd meg, hogy mások is tudjanak róla!