Sokat lehet olvasni arról, hogy az elmúlt időszakban nagy a fellendülés az ingatlanpiacon. Ez persze köszönhető a különböző állami támogatásoknak is. Kovács Barbara, a Pro-Lux Ingatlaniroda vezetője azt mondja, hogy míg 2015-ben egy 54 négyzetméteres lakás ára 8-9 millió körül mozgott Vácon, ma ugyanez 22-23 millió forintba kerül. Ennek ellenére nagy a kereslet.
Ha felmegyünk a legnagyobb ingatlanos oldalra, és beütjük Vácot, akkor majdnem háromszáz házat, több mint négyszáz lakást és közel kétszáz eladó telket találunk. Egyre többen választják lakhelyüknek a Dunakanyart és köztük Vácot is, hiszen vasúton – ha nem késik éppen a vonat -, vagy akár autóval is gyorsan elérhető már a főváros. Kovács Barbarát a váci és a környékbeli ingatlanhelyzetről kérdeztem.
– Az elmúlt időszakban fellendülés látható, valószínűleg az állami támogatások miatt az ingatlanpiacon. Mi a helyzet Vácon és környékén?
– A fellendülés egyrészről a CSOK, Családi otthonteremtési kedvezmény Magyarország Kormánya által nyújtott támogatásnak köszönhető. Mivel olyan vissza nem térítendő támogatásokat ad a kormány, amely ingatlanhoz való hozzájutását segíti elő, olyan családoknak, akiknek esetleg ilyen lehetőség nélkül nem sikerült volna ingatlant vásárolni. Természetesen ez hatással volt az új és a használt lakáspiacra is.
Az új építésű ingatlanokra nagyobb támogatás vehető igénybe, de a használt lakáspiac sem szorult háttérbe, így Vác és környékén számottevően megemelkedtek az ingatlan árak és ezzel arányosan a vásárlások száma is.
– Mennyire nőtt az elmúlt öt évben az ingatlanok ára a Dunakanyarban?
– 2015. márciusában 8-9 millió Ft volt egy 54 nm-es lakás Vácon. 2018. márciusában 15-16 millió Ft volt egy 54 nm-es lakás Vácon. Jelenleg a piaci értékét körülbelül 22-23 millió Ft-ra becsülném.
– Jellemzően milyen házat, lakást keresnek ma helyben?
– Ez nagyon változó, nem meghatározható pontosan, mivel korosztály és társadalmi helyzettől függenek ezek a keresési igények. Házat, lakást és telket is keresnek folyamatosan.
– Milyen igényeket kell kielégíteni?
– Többnyire a kisebb értékű ingatlanok keresettebbek, de egyre nagyobb igény van a nagyobb értékű ingatlanokra is. Mezőgazdasági ingatlanok keresése is jellemző mostanában. Sok nyaraló vagy telek felkutatására irányuló megkeresés is van építkezők részéről.
– Volt esetleg már valamilyen érdekes igény, kérés felétek? Itt gondolok arra, hogy házat kerestek szaunával, fitneszteremmel.
– Természetesen vannak ilyen megkeresések is, de akár lovasok vagy birkatartók is kerestek már meg nagyobb területekre irányuló vásárlási szándékkal.
– Kivel könnyebb, az eladóval, vagy a vevővel?
– Én azt gondolom egy közvetítő feladata az, hogy elsimítsa az esetleges félreértéseket, hogy mindenkinek megfelelő legyen az adott körülmény, mondhatnám úgy is, hogy a kereslet megtalálja a kínálatot. Én imádom a munkám így számomra sosem volt megterhelő egy feladat, igyekszem eleget tenni az ügyfeleimnek, és egyaránt előtérbe helyezni mindkét fél érdekeit. ♦