Az idén elkezdhetik a Bauer utcai bölcsőde építését
Elfogadta az önkormányzat az idei városi költségvetést, amely még friss téma Vácott. Matkovich Ilona polgármester legutóbbi, közösségi oldalon megjelent bejegyzésében részletesen ismerteti a 2020-as terveket. A testület kiegyensúlyozott költségvetést fogadtak el, ha mindenre nem is, de elég sok dologra jut pénz.
„A legfontosabb idei fejlesztések között szerepel az évek óta előkészítés alatt álló Bauer utcai bölcsőde, amire 330 millió forintot különít el a költségvetés, és a tavaly bejelentett Duna-parti vizes sportok háza, aminek kivitelezésére 230 millió forintot fordíthatunk. Mindkét projekt korábbról áthúzódó beruházás, nekünk ezeknél már a szakszerű megvalósítás a feladatunk, nehogy úgy járjunk, mint a korábbi városvezetés a mobilgáttal, hogy egyrészt visszakérte a kormány a pályázati pénzt, másrészt a városnak még több tízmillió forint plusz kiadást is jelentett a meg nem valósult projekt” – írja a városvezető.
A Hársfa utcai óvoda 40 milliós energetikai korszerűsítésére és a Vám utcai óvoda konyhájának felújítására 50 milliót terveztek ebben az évben. Mivel a két éve átadott főtéri süllyedőoszlop szinte folyamatosan meghibásodik, úgy döntöttek, hogy a behajtást a főtérre automata rendszámfelismerő kamera kiépítésével szabályozzák. Jelentős összeget különítettek el kulturális célokra és a játszóterek felújítására is.
„Mindezen célok megvalósításához szükség van az iparűzési adóra, és az egyéb, szokásos adók beérkezésére, valamint az üzleteink és lakásaink bérleti díjára. A lakásrendeletünket egyébként úgy módosítottuk, hogy a jövőben valóban az arra rászorulók kaphassanak, és csak meghatározott időszakra önkormányzati vis maior lakást, így a váci embereket irritáló visszaélések ezen a téren is megszűnjenek” – olvasható Matkovich Ilona bejegyzésében.
Aztán vannak az előre nem látható kiadások. Ilyen volt a művelődési központ elromlott fűtésrendszere, a Remete étterem terasza alatti beomlás. Ezek többmilliós tételek. Legutóbb pedig javításra szorult az önkormányzat fenntartásában üzemelő temetkezési hűtőház. Az elavult hűtőberendezés cseréjére másfél millió forintot költöttek.
„Meg kell fogunk minden forintot. A jövőben városunk nem egyedüli vásárlóként, hanem a – kedvezőbb ár elérése érdekében – települési összefogás alapján fogja megrendelni a szükséges villamosenergiát és földgázt” – erősítette meg a korábbi hírt Matkovich Ilona, „aki péntektől már boldog nagymama”. ♦